Infostart.hu
eur:
377.94
usd:
319.83
bux:
129887.5
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: PécsMa.hu

Pécsi fa került Európa legjobbjai közé – most a közönség szavazhat

Egy 135 éves pécsi mandulafára is lehet szavazni „Az év európai fája” elnevezésű nemzetközi versenyen, amely február elsején kezdődött.

A 135 éves mandulafának otthont adó pécsi Havihegy kedvelt kirándulóhely a rajta álló templom és a terület fái miatt egyaránt – mondta az InfoRádiónak Dénes Andrea botanikus. A pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársa hozzátette: a mandulafák február végén kezdenek el virágozni.

A környék legidősebb fájának pontos korát újságcikkekből igyekezték megállapítani: az 1930-as években írtak arról, hogy félszáz évesek havihegyi mandulák, így ma 135 éves lehet. Az 1880-as években filoxéra miatt kipusztult szőlők helyére ültették a fákat.

A templom előtt álló mandula tavaly megnyerte az Év Fája-díjat, most pedig „Az év európai fája” elnevezésű megmérettetésen vesz részt – tájékoztatott Dénes Andrea. Mint mondta: a mandulák nem szoktak nagyra nőni, a szóban forgó növény törzskerülete 180 centiméter. A törzse kígyószerűen csavarodik, ahogy egy régi újság említi, a szakértő szerint ez a régi mandulafákra jellemző. Bár korábban levágták egy ágát, betegség jelei nem mutatkoznak rajta – emelte ki a botanikus.

A mandulafára szavazni február 1-jétől (péntek) lehet a verseny magyar nyelvű oldalán. 14 vetélytárssal versenyez a magyar növény.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

2026 januárjában 2300-nál is több elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami decemberhez képest 18,5%-os visszaesést, azonban tavaly januárhoz képest 20,4%-os növekedést mutat. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos gépkocsik száma közel 103 900 volt a múlt hónap végén. Tavaly 44%-kal 101 534-re nőtt az ilyen gépjárművek száma, ami több mint tizenháromszoros növekedés 2020 januárjához és majdnem huszonháromszoros növekedés 2019 januárjához képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×