Évente három centit mélyül a Dráva. A jelenség okát jelenleg is vizsgálják a vízügyesek.
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a probléma és a medermélyülés csökkentési lehetőségeinek feltárását tűzte ki célul – közölte a Sonline kérdésére az igazgatóság sajtóreferense.
A Dráva határfolyó, a vele összefüggő vízgazdálkodási tevékenységek egyeztetést igényelnek a Horvát Köztársasággal, ezt jogszabályok határozzák meg.
A Dráva folyó vízszintje amúgy évszakonként, sőt napi szinten is folyamatosan változik.
A káros hatások egy részét korábban is igyekeztek kiküszöbölni. Ennek egyik eredménye, hogy jelenleg a folyóból mederanyag eltávolítás kizárólag a folyó medrének szabályozása és fenntartása érdekében, engedély birtokában végezhető el.
Ha bármilyen hosszú távú döntés lesz a témában, ahhoz társadalmi és országok közötti egyetértés szükséges.
Több megoldás is felmerült az Oroszország elleni 20. szankciós csomag bevezetésére annak ellenére, hogy Magyarország és talán Szlovákia sem kívánja azt megszavazni.
A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A forint a napot a 379,0 - 379,5-ös sávban kezdi az euróval szemben, míg a dollár árfolyama 322,0 - 322,5 között mozog.
Sokáig úgy tűnt, a szántódi gyermeküdülő is lassan elenyészik, hogy átadja a helyet egy újabb luxuslakópark-beruházásnak. Ehelyett azonban teljesen más történt.