Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.11
bux:
126937.55
2026. február 23. hétfő Alfréd

Kiderült, mikor sztrájkolhatnak a közszolgálati dolgozók

Március 14-én országos sztrájkot tartanak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek, ha addig nem tudnak megállapodni követeléseikről a kormánnyal.

Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke elmondta: az MKKSZ az önkormányzati és kormányzati igazgatásban dolgozó tisztviselők érdekében egyedül, a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével (SZÁD) közösen hirdet sztrájkot. A sztrájkban további szakszervezetek működnek együtt a két érdekképviselettel.

Az MKKSZ elnöke közölte: a kormányzat rendkívül rosszul bánik munkavállalóival, kirívóan sérelmesnek tartják, hogy 11 éve nem emelték a 17 ezer önkormányzati dolgozó bérét.

Elfogadhatatlan számukra továbbá a munka törvénykönyvének módosítása, a "rabszolgatörvény", amely 400 órára növeli a túlmunkát és 3 éves munkaidőkeretet állapít meg. Ezért egyik követelésük ennek visszavonása - tette hozzá.

Boros Péterné azt mondta, a közszolgálat súlyos foglalkoztatási problémáinak leglényegesebb oka "a tarthatatlan, követhetetlen, szakmailag értelmezhetetlen bérpolitika" és "a teljesen összekuszált bérrendszer", elsősorban ezen szeretnének változtatni. Javaslatuk az, hogy legyen minden közszolgálati bérrendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér, a szakképzettséget igénylő munkakörökben a szakmunkás bérminimum legyen az induló bértétel, és létesüljön egy új minimál tarifa a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökre is.

Kitért arra: ahhoz, hogy ne hagyja el a magyar munkaerőpiacot évente több ezer ember, európai felzárkózást jelentő és nem a magyar minimálbérekhez viszonyító emelés kell.

Közölte, szerdán tájékoztatta a miniszterelnököt a tervezett sztrájkról és kérte a kormányzati tárgyalófelek kijelölését. Kiemelte: korrekt, szakmai alapú tárgyalásra készülnek, amelyre két hónap áll rendelkezésre.

Ha a törvényes határidőn belül nem tudnak megállapodni követeléseik teljesítéséről, akkor március 14-én munkabeszüntetést tartanak.

Jelezte azt is, a közigazgatás területén csak ott lehet sztrájkolni, ahol szakszervezet működik.

Flaskár Melinda, a SZÁD titkára azt mondta, azért kell követeléseiket sztrájkkal is nyomatékosítani, mert a kormányzatnak anyagi, erkölcsi adóssága van a szociális szektor dolgozóival szemben.

A szociális ágazatban dolgozók 12 követelést fogalmaztak meg, a többi közt a pótlékok helyett kiszámítható béremelést és tisztességes béreket, a szociális ágazatra fordított költségvetés emelését, rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert követelnek. A kormányzati igazgatásban dolgozók például az alapszabadság visszaállítását, a sávos illetményrendszer megszüntetését, egységes juttatási rendszert, rugalmas munkaidőt, július 1-je ismételt munkaszüneti nappá nyilvánítását szeretnék elérni. Az önkormányzati dolgozók a fizetési fokozatokhoz tartozó szorzószámok emelését, a polgármesteri hivatalban dolgozók számára külön szabályokat követelnek.

Mindhárom ágazat közös követelése a "rabszolgatörvény" visszavonása, az, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjuk megtartása mellett dolgozhassanak a közszférában, továbbá nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozása.

A sajtótájékoztatón a sztrájkot támogató szakszervezetek nevében felszólalt Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének (KSZSZ) elnöke, Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke, valamint Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének (KMDSZ) elnöke.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye. Az uniós végrehajtó testület e hét szerdára ismét összehívta az olajkoordinációs csoportot, valamint folyamatosan kapcsolatban vannak Kijevvel. Emellett a testület jelezte: a tagállamok vállalásait – beleértve az Ukrajnának szánt hitelcsomagot – tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben az az EU lojális együttműködésről szóló alapelvének sérülését jelentené. Utóbbival világosan üzentek a magyar kormánynak, amely a 90 milliárdos segélyhitel megvétózásával fenyegetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×