Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Hosszú móló vezet át az eliszaposodott partszakaszon Balatonmáriafürdő egyik strandján 2016. június 12-én. A szokásosnál nagyobb mértékű iszaposodást tavaly ősszel fedezték fel, emiatt az önkormányzat hosszabb, 50-60 méteres mólókat helyezett el.
Nyitókép: Varga György

Új módszerrel kotorják a Balatont tavasztól

Egyelőre egyetlen darab van a hazai fejlesztésű szerkezetből, amelyet idén először vetnek be.

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Kollár József elmondta: a Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni.

A cégvezető beszélt arról is, hogy várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés - a komponenseket szétválasztva -

a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.

Kollár József úgy fogalmazott, az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.

A 2016 őszén indult és a múlt év végén befejezett fejlesztés projektzáró közleménye szerint az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával kiépített technológiai rendszer azzal, hogy lehetővé teszi a lágyiszap gyors és gazdaságos eltávolítását az érintett mederrészekből, hozzájárul a vízminőség javításához, a fenntarthatósághoz és a turisztikai szempontból optimális mederviszonyok megteremtéséhez.

Kitértek arra is, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeként egy olyan új iszapkotró-víztelenítő mobil rendszert fejlesztettek ki a szakemberek, amelyben nincs szükség a kotrási zagy átmeneti tárolására. Ezáltal a Balaton teljes felületén, a strandokon, a kikötőkben, a szennyezett vízfolyások torkolatai előtti területeken is elvégezhető a munka, míg eddig csak a tó mintegy 10 százalékán volt lehetőség a hidromechanizációs vékonyréteg-kotrásra.

A új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodás által érintett tavak kezelésére külföldön is - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×