Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
318.11
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Iszapömlés: a védelem szerint nem történt bűncselekmény

Védence bűncselekmény hiányában kimondott felmentését kérte perbeszédében valamennyi szerdán felszólaló ügyvéd a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában szerdán, a Győri Törvényszéken.

Bánáti János, Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott védője az előző tárgyalási napokon elhangzott perbeszédekhez csatlakozva arról beszélt, hogy egy "súlyos, bűnös mulasztásokkal terhelt" tervezési és kivitelezési folyamat vezetett a gátszakadáshoz, mert tervezéskor nem vizsgálták meg a talaj összetételét és reagálását a gáttestre.

Hangsúlyozta, hogy akkor még nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., hanem az állam tulajdonában volt a gyár. A Mal tulajdonába 1997-ben került a gyár, Bakonyi Zoltán pedig 2008-tól vezette.

Kitért arra is, hogy a privatizációs szerződésben foglaltak szerint a tízes kazetta "örök életre szóló műtárgy", amelynél más szabályra nem kell figyelni, mint amit a tervezéskor előírtak. A vád által emlegetett monitoringrendszer működtetése nem szerepelt az előírások között - mondta. Hozzátette: az elfogadott szakértői megállapítások szerint ha működött volna egy ilyen monitoringrendszer, az sem feltétlenül jelezte volna előre az altalaj törését és a vele járó gátszakadást.

Beszélt arról is, hogy 2008-ig a tározó problémamentesen működött, így Bakonyi Zoltán nem kapott és nem is kaphatott semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kazettára különösen oda kell figyelni. Egyetlen hatóság sem állapította meg, hogy a Mal a működésében bármiféle jogszabályt megszegett volna 2008 után - tette hozzá.

A védő a bizalmi elv kérdéskörét említve azt mondta, hogy védence abban bízott, hogy az állam, amikor felállította a szabályokat, tudta, mit miért és hogyan szabályoz, bízott a tervezőkben és a hatóságokban is, amelyek kiadták a működési engedélyt és amelyek folyamatosan ellenőrizték a működést.

Bánáti János elmondta azt is, hogy az első elsőfokú eljárás tényállásának megállapításai minden elemében precízek és pontosak voltak, a bizonyítás mindenre kiterjedően alapos volt. Meglátása szerint felróható mulasztás nem terheli Bakonyi Zoltánt, a tragédia pillanataiban a tőle elvárható módon viselkedett, vagyis először meggyőződött arról, hogy mi történt, majd részt vett a kárelhárításban - emelte ki.

A többi védő is felmentést kért

Szerdán a harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, heted- és tizedrendű vádlott védői is bűncselekmény hiányában történő felmentést kértek, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a vádban nincs konkrétan megfogalmazva, hogy mit tettek, amellyel a bűncselekmény fogalmát kimerítették.

Mindegyikük kitért arra, hogy védenceik munkaköri kötelességüknek eleget tettek, és miután értesültek a katasztrófáról, részt vettek a kárelhárításban.

  • A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
  • Tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.
  • A büntetőper csütörtökön folytatódik a nyolcadrendű vádlott védőjének perbeszédével, majd a vádlottak felszólalásával a Győri Törvényszéken.
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×