Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: címlapi fotó: otpbank

Fáy András-díjjal tüntették ki az InfoRádió főszerkesztőjét

A legnagyobb hazai pénzintézet legrangosabb, külső partnernek adható elismerését az első magyar hírrádió létrehozása, fennmaradása és sikeres működtetése, ezen keresztül a magyar közvélemény korrekt tájékoztatása érdekében kifejtett munkássága elismeréseként adományozta Módos Márton tulajdonos-főszerkesztőnek dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.

Módos Márton 2001 óta dolgozik az első és egyetlen magyar hírrádió vezetőjeként.

Az idén 18 éves InfoRádió honosította meg Magyarországon a hírrádiózás műfaját.

A negyedóránkénti hiteles, releváns és elfogulatlan hírszolgáltatás mellett a közélet legfontosabb és legfrissebb információit helyszíni tudósításokkal, rendkívüli híradásokkal és magazinműsorokkal egészíti ki. Abban is egyedül áll Magyarországon, hogy egyáltalán nem sugároz zenét. A politikai-közéleti médiumoktól pedig az is megkülönbözteti, hogy nem közöl saját véleményt vagy kommentárt. Aréna című egyórás interjúműsora az ország egyik legtöbbet idézett rádióadása. 2001 óta a BBC szakmai partnere.

2018-ban, a "tárgyilagosság olvasható" mottóval infostart.hu címen internetes hírportált indított, melynek olvasottsága néhány hónap alatt meghaladta a napi 50 ezer egyedi látogatót.

Az InfoRádió műfajteremtő tevékenységét számos egyéb elismerés mellett ötször díjazták Superbrand címmel, 2008-ban Joseph Pulitzer-emlékdíjjal, 2013-ban pedig Prima Primissima díjjal tüntették ki.

Módos Márton szakmai tevékenységét korábban Táncsis Mihály-díjjal, illetve a fővárosi önkormányzat által adományozott Budapestért-díjjal ismerték el.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×