Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.94
bux:
145978.11
2026. november 3. kedd Győző
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án.
Nyitókép: MTI / Kovács Attila

Kormánypárti képviselő mentelmi jogáról dönthet az Országgyűlés

Simonka Györgyöt gyanúsítottként hallgatnák ki egy bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozásban.

Az Országgyűlés újabb négynapos ülést kezd, 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a munka, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el.

A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

A képviselőknek az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben. A parlament kedden szavazásokkal folytatja munkáját. Ekkor várható döntés a jegybank múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is. A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők.

Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×