Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Rekordok a magyar légtérben

Egymás után dőltek meg a rekordok 2018-ban Magyarország légterében - közölte a légiforgalmi irányítást végző HungaroControl.

A teljes magyar légtérben több mint 11 százalékkal növekedett a HungaroControl által kezelt forgalom az év első 9 hónapjában, de kiemelkedő eredményt ért el a Koszovó feletti magas légtér is, amelyet 2014 óta a magyar légiforgalmi irányítók ellenőriznek. Itt is 20 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható, ami azt jelenti, hogy szeptember végéig több mint 90 ezer (91 119) gép átrepülését irányították Budapestről a HungaroControl munkatársai.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre érkező és induló járatok száma folyamatosan emelkedik. Júliusban 11 093 repülőgép fel és leszállításában működtek közre a HungaroControl irányítói.

2012 óta az idén először a forgalom már nem csak a nyári hónapokban, hanem szeptemberben is átlépte a tízezres határt.

Jelentős növekedés tapasztalható az úgynevezett kisgépes forgalomban is, itt közel egyharmadával emelkedett a forgalom az előző évhez képest.

Európa felett csaknem 10 millió járat közlekedik évente, melyek biztonságos kezelése hatalmas felelősséget ró a légiforgalmi irányítókra.

Az adatok szerint a légiforgalom csaknem tízszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben. Míg a ’70-es években 100 000 gép körüli forgalmat mértek évente, addig 2017-ben 822 170 légijármű fordult meg a magyar légtérben, 2018-ban pedig elképzelhető, hogy átlépjük az 1 milliós határt is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Az ukrán fronton zajló összecsapások mintegy negyede ma már az ukrán egységek támadó művelete, céljuk pedig az orosz csapatok folyamatos nyomás alatt tartása és előrenyomulásuk megakadályozása – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Több ukrajnai régióban nem kielégítő a légvédelem munkája - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon a napi haditanácskozást követően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×