Infostart.hu
eur:
375.6
usd:
318.36
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Erdő Péter: a világra figyelő egyházra van szükség

A világra figyelő egyházra, bátor, imádkozó és cselekvő közösségekre van szükség - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Szent Egyed közösség alapításának 50. évfordulója alkalmából szombaton tartott szentmisén Budapesten, a Szent József-plébániatemplomban.

Erdő Péter homíliájában kiemelte: "Isten országa hatékonyabb és nagyobb, mint amit mi látunk", a jó mindenütt megjelenhet, a Szentlélek az egyházi közösség látható határain kívül is kifejtheti hatását.

Ugyanakkor a Szentlélek hatásai az emberi szívekben mutatkoznak meg - mondta, hozzátéve, hogy "ha elfogadjuk" a Szentlelket, akkor "rajtunk keresztül meg tudja újítani a világot".

Felidézte: a Szent Egyed közösségről, imádságos összejöveteleikről a Trasteverén, munkájukról a szegények, a betegek, a hajléktalanok és az üldözöttek körében 40 éve, római tanulmányai során hallott először.

Hangoztatta, hogy

ma is nagy szükség van arra a "komoly szeretetre", "imádkozó és cselekvő, bátor lelkiségre, amelyet ez a közösség hazánkban is képvisel".

Szőke Péter, a magyar közösség vezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy korunkban nagy a kísértés, hogy falakat emeljünk, amelyek elválasztják egymástól az embereket, a népeket.

A keresztények is gyakran kísértésbe esnek, hogy "ellegyenek önmagukban", de "Krisztus közössége nem tűri a földi határokat, nem lehet korlátok közé szorítani". "Ki kell lépnünk", és odaállni azok mellé, "akiket kevesen akarnak átölelni" - mondta.

A szentmise után a közösség tagjai agapét tartottak, amelyen velük ünnepeltek hajléktalan barátaik is.

A Sant'Egidio (Szent Egyed) közösséget 1968-ban alapította egy római diák, Andrea Riccardi és néhány iskolatársa azért, hogy a szegénynegyedekbe járva összebarátkozzanak az utcagyerekekkel és támogassák őket.

A mára mintegy hatvanezer tagot számláló katolikus társaság a világ 73 országában működik. A közösség tagjai a periférián élőket - hajléktalanokat, fogyatékkal élőket, romákat, menekülteket, intézetben élő gyermekeket, elhagyott idős embereket - segítik.

2002-ben hozták létre a DREAM (Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition) programot az afrikai AIDS-betegek, elsősorban várandós anyák kezelésére. A BRAVO! (Birth Registration for All Versus Oblivion) elnevezésű programjuk célja, hogy az afrikai gyerekek anyakönyvezésével megmentsék őket a bűnbandáktól, az ember- és szervkereskedőktől.

A békeközvetítésben vállalt szerepük egyik kiemelkedő eredménye volt, hogy segítségükkel Mozambikban tizenhat évi polgárháború után 1992-ben békét kötöttek a harcoló felek.

A közösség fontosnak tartja az ökumenikus és vallásközi párbeszédet. Azóta, hogy Szent II. János Pál pápa 1986-ban békeimádságra hívta Assisibe a világvallások vezetőit, minden évben megszervezik a vallások közötti béketalálkozót.

A magyar közösség a rendszerváltás idején alakult meg. A Budapesten, Győrben, Pécsett és Monoron működő csoportok tagjai hajléktalanokat, időseket látogatnak és támogatnak, mélyszegénységben élő, roma gyerekeknek segítenek a tanulásban.

A világon működő valamennyi közösség december 25-én karácsonyi ebédre hívja szegény barátait. A templomokban, plébániákon, közösségi házakban, börtönökben, idősek otthonaiban megtartott karácsonyi ebéd jelentése, hogy Jézus születésének ünnepén Jézus tanítványai közös asztalhoz ülnek mindazokkal, akik osztoznak a hajlékot kereső szent család sorsában.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×