Infostart.hu
eur:
377.78
usd:
319.64
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A nemzetközi alkotmányos párbeszédet hangsúlyozta az Alkotmánybíróság

A nemzetközi alkotmányos párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a Sargentini-jelentéssel összefüggésben Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke Budapesten, a nagyköveteknek adott fogadáson - tudatta az Ab pénteken közleményben.

Az Ab Donáti utcai épületében tartott csütörtöki fogadáson Sulyok Tamás hangsúlyozta: Európának napjainkban több bonyolult kihívással kell szembenéznie, az állandóan változó globális politikai, gazdasági és társadalmi környezetben az alkotmánybíróságoknak nehéz jogi kérdéseket kell kezelniük, ezért elengedhetetlen a rendszeres tapasztalat-, vélemény- és információcsere.

A közlemény szerint az Ab elnöke úgy fogalmazott: "sajnálatos módon ennek aktuális ellenpéldája a Sargentini-jelentés, melynek készítői úgy fogalmaztak meg a magyar Alkotmánybíróság integritását, autonómiáját és tekintélyét negatívan érintő megállapításokat, hogy minden előzetes konzultációt elmulasztottak az Alkotmánybírósággal."

Jelezte: a magyar Ab Európában az elsők között mondta ki egy 2016-os határozatában, hogy a bírói párbeszéd az Európai Unióban elsődleges fontosságú.

Az elnök a fogadáson tájékoztatta a diplomatákat arról is, hogy a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkeresők alapvető jogaik sérelme esetén az Ab-hoz forduljanak közvetlen jogorvoslatért. Az új lehetőség sikerét a számok igazolják: hat éve töretlenül nő a testülethez benyújtott alkotmányjogi panaszok száma. A megsemmisített bírói ítéletek 60 százalékában a megsemmisítésre azért került sor, mert a bírói döntés megsértette az indítványozó tisztességes eljáráshoz, véleménynyilvánításhoz vagy hatékony jogorvoslathoz fűződő alaptörvényben rögzített jogát. Az Ab a bírósági párbeszéd részeként kiemelten kezeli a bírói kezdeményezéseket is, és erőfeszítéseket tesz minél rövidebb határidőn belüli elbírálásukra.

Címlapról ajánljuk
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×