Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Donald Tusk szerint alapvetően egyetértés van a Frontex megerősítéséről a tagállamok között - a nap hírei

Orbán Viktor távollétében javasolhatta a Fidesz kizárását a Néppártból az Európai Bizottság elnöke. Rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció az MNB szerint.

Alapvetően egyetértés van az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség megerősítéséről a tagállamok között, de a javaslat egyes elemeit illetően vannak nézetkülönbségek - mondta az Európai Bizottság elnöke. Jean-Claude Juncker a salzburgi informális uniós csúcs után úgy vélte, hogy még idén, a soros osztrák elnökség alatt tető alá lehet hozni a megállapodást. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a szerdai vita azt mutatja, hogy nincs egyetértés mindenben, de a fő célt illetően igen, ami az Európába irányuló illegális migráció megállítása.

Nem fogadták el a brexit-utáni kereskedelmi kapcsolatrendszerre vonatkozó brit javaslatokat az unió tagállamai. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a salzburgi informális találkozó után közölte: a bennmaradó 27 tagállam vezetőinek ülésén teljes egyetértés volt abban, hogy ugyan a jelenlegi brit javaslatoknak vannak pozitív elemei, de a kereskedelmi kapcsolatrendszerre vonatkozó tervezet nem fog működni. (A salzburgi értékelések összefoglalóját itt olvashatják.)

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból az Európai Bizottság elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították. Rogán Antal a Távirati Irodának sajnálatosnak nevezte, hogy Jean-Claude Juncker akkor tette meg a javaslatot, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert előre egyeztetett négyszemközti találkozója volt Sebastian Kurz osztrák kancellárral.

A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a kormány barátságtalan és kockázatos lépésnek tekintené, ha Ukrajna kiutasítaná a beregszászi konzult. Az ukrán külügyminiszter közölte, hogy a konzul kiutasítását fontolgatja, miután nyilvánosságra került egy videófelvétel, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek.

Rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció és 2019 közepétől várható a fenntartható inflációs cél elérése - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. Balatoni András a Jegybank legfrissebb negyedéves inflációs jelentését ismertetve azt mondta: rövid távon a következő hónapokban kismértékben lassul a pénzromlás üteme.

Az MNB arra számít, hogy 2020-ig fennmarad a vállalati beruházásoknál a növekedés. Kuti Zsolt, a jegybank monetáris politika és pénzpiaci elemzések igazgatóságának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában a pozitív várakozást a napokban bejelentett fix kamatozású növekedési hitelprogrammal valamint, több nagyberuházás, köztük a magyarországi BMW-gyár építésével indokolta.

Az OTP Bank idei eredménye történelmi léptékű lesz, eléri az 1 milliárd eurót - jelentette ki a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor a BÉT 50 konferencián a tervezett akvizíciókról elmondta, most is folynak átvilágítások a szomszédos országokban, vannak nagyon ígéretesek közöttük, amelyekkel az első helyet is megszerezheti az OTP.

Győrből Törökországba költözteti a Negro gyártását a Mondelez. Ezzel a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár bezár. A 35 dolgozót ma (csüt) értesítette a vezetőség a döntésről. A Halls cukorkák gyártásának áttelepítése a cég lengyelországi új üzemébe szintén befejeződik októberre. A társaság kommunikációs tanácsadója kiemelte, hogy a cukorkák minőségére nincs hatással a gyártás áthelyezése.

Nógrád megyében jelentősen az országos átlag felett van a halálozás, és a várható élettartam is alacsonyabb a magyarországi átlagnál - derül ki a megye egészségi helyzetéről készült beszámolóból. A megyei tisztifőorvos tájékoztatója szerint a két legfontosabb halálok a rosszindulatú daganatok és a keringési betegségek.

Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban biciklivel közlekedők aránya, derül ki az első magyarországi átfogó kutatásból. A magyarok 17 százaléka közlekedik elsősorban kerékpárral, és a leggyakoribb cél a vásárlás. A KRESZ-t is részben átírják a bringásokra vonatkozó közlekedési szabályok változtatása miatt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×