Infostart.hu
eur:
378.64
usd:
320.81
bux:
130956.87
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Átadták az Emberi Méltóságért kitüntetéseket

Fenyvesi Máté, a Ferencváros 76-szoros válogatott labdarúgója, valamint Pénzes István professzor, az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja vehette át az Emberi Méltóságért kitüntetést.

A XII. kerületi Ökoház lovagtermében csütörtök délután megtartott díjátadón az elismerést alapító Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán bevezetőjében hangsúlyozta: nyolc évvel ezelőtt Buzánszky Jenő vetette fel, hogy egy ünnepségsorozattal kellene megemlékezni az Aranycsapat sikereire, hiszen a 20. századi magyar történelem talán legfontosabb eseményei közé tartozott az Aranycsapat helsinki olimpiai aranyérme, a londoni 6-3-as győzelme, majd világbajnoki ezüstérme.

Emlékeztetett arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly áprilisban, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amelynek keretében méltó módon emlékeznek meg az együttest alkotó labdarúgók születésének és halálának kerek évfordulóiról.

"Az Aranycsapat azért fontos, mert a kis nemzeteket tudósaik, művészeik és sportolóik tehetik ismertté a világban, és az együttes tagjai sokat tettek a nemzeti ismertség megteremtéséért és a magyarság megbecsüléséért" - jelentette ki az Aranycsapat Emlékév Testületet is elnökként vezető Lomnici Zoltán.

Budapest, 2018. szeptember 20.
Pénzes István professzor, az orvostudomány doktora, az MTA köztestületének tagja, aki az Aranycsapat több tagját önzetlenül gyógyította idős korukban (b) és Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgóval, aki nyolc alkalommal játszott együtt az Aranycsapat tagjaival, az Emberi Méltóságért díj kitüntetettjei az átadási ünnepségén a II. kerületi Ökoház Lovagtermében 2018. szeptember 20-án. Fenyvesi Máté, aki előző nap ünnepelte 85. születésnapját, 76-szor játszott a magyar válogatottban és az ő góljával győzött a Ferencváros 1965-ben  a Vásárvárosok Kupájának (VVK) torinói döntőjében. Jobbról Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) főtitkára.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2018. szeptember 20. Pénzes István professzor, az orvostudomány doktora, az MTA köztestületének tagja, aki az Aranycsapat több tagját önzetlenül gyógyította idős korukban (b) és Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgóval, aki nyolc alkalommal játszott együtt az Aranycsapat tagjaival, az Emberi Méltóságért díj kitüntetettjei az átadási ünnepségén a II. kerületi Ökoház Lovagtermében 2018. szeptember 20-án. Fenyvesi Máté, aki előző nap ünnepelte 85. születésnapját, 76-szor játszott a magyar válogatottban és az ő góljával győzött a Ferencváros 1965-ben a Vásárvárosok Kupájának (VVK) torinói döntőjében. Jobbról Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) főtitkára. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A sportpályafutása befejezése után állatorvosként dolgozó Fenyvesi Máté laudációjában Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a testület elnökhelyettese felidézte, hogy a Ferencváros balszélsője 76 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, amellyel 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert.

Hozzátette: az egykori csatár, aki 85. születésnapját szerdán ünnepelte, tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyerő FTC-nek, sőt a Juventus elleni torinói döntőt az ő fejesgóljával nyerte meg a zöld-fehér együttes. Kitért arra is, hogy Fenyvesi 152 góljával a Ferencváros egyik legeredményesebb csatára, és 1999-ben egy rövid ideig a klub ügyvezető elnöke is volt.

A 77 esztendős Pénzes István professzornak, az orvostudomány doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjának laudációjában Bajkai hangsúlyozta, hogy a kitüntetett az Aranycsapat több tagját - Grosics Gyulát, Buzánszky Jenőt, Puskás Ferencet, Hidegkuti Nándort, Czibor Zoltánt, valamint a csapat 12. tagjának nevezett - és a közelmúltban elhunyt Szepesi György riportert - is önzetlenül gyógyította idős korukban.

A professzor pályáját összefoglalva kiemelte, hogy az aneszteziológia, az intenzív terápia, valamint a sebészet területén tevékenykedő orvos több mint 120 közleményt tett közzé, és közülük több nívódíjat kapott. Gyógyító és oktatói tevékenységéért 1997-ben kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Külön kuriózum, hogy Pénzes Istvánról 2011-ben még egy csillagot is elneveztek.

Fenyvesi Máténak és Pénzes Istvánnak a kitüntetést Lomnici Zoltán, valamint Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa főtitkára nyújtotta át.

Az Emberi Méltóság Tanácsa azokat részesíti elismerésben, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtenek. Az elmúlt években több művész kapta meg a kitüntetést, így Jókai Anna, Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, ifj. Sánta Ferenc, Bodrogi Gyula, Kóbor János és Benkő László. A sportolók közül ezt megelőzően az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő és Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező vehette át az elismerést.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×