eur:
393.98
usd:
363.65
bux:
71338.19
2024. július 8. hétfő Ellák

Magyarország ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait - jelentette ki a miniszterelnök - a nap hírei

Októberben kezdi meg munkáját a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Másfél évre zárhatják le a forgalom elől a Lánchidat és a Váralagutat a felújítás idején.

Magyarország ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi találkozója előtt üdvözölte a közösség határőrizeti ügynökségének megerősítésére vonatkozó javaslatot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Frontex megerősítése mellett nincs szükség arra, hogy határvédelmi jogköröket vonjanak el Magyarországtól.

Megkapta az Európai Unió soros osztrák elnöksége az Európai Parlament elnökének levelét, amiben a képviselőtestület a 7-es cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményezi Magyarország ellen - írja a BruxInfo. Az európai ügyekért felelős osztrák miniszter azt mondta a portálnak, hogy még nem lehet tudni, mikor lehet az első meghallgatás.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása ellenére sem vonja vissza a magyar kormány a Stop Soros törvénycsomagot és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítást. A kabinet már elküldte válaszait a brüsszeli testületnek. Völner Pál igazságügyi államtitkár az InfoRádióban közölte: a kabinet továbbra is úgy véli: a jogszabályok, köztük a migránsok betelepítését tiltó alaptörvény-módosítás az országot és Európát védik.

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt. Magyar Levente parlamenti államtitkár azt mondta: kedden Josep Borell egy fórumon idegen-gyűlölettel vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem érdekelt abban, hogy hatékony megoldás szülessen a menekültkérdésben, mert fenn akarja tartani a krízis látszatát. Gyurcsány Ferenc az Országház közelébe meghirdetett tüntetésen azt mondta: a menekültválság már elmúlt. Hangsúlyozta: a határkerítés Magyarországon a biztonság szimbólumává vált, ő pedig nem ismer olyan politikai tényezőt, aki le akarja azt bontani.

Az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a menedékkérők segítőit börtönnel fenyegető új büntető jogszabályok miatt a Magyar Helsinki Bizottság. A civil szervezet szerint a büntetőjogi korlátozás szükségtelen és aránytalan, a jogszabályok alapján nem csupán a Helsinki Bizottság munkatársai vannak veszélyben, hanem minden olyan ember, aki segít a menekülőknek.

Októberben kezdi meg munkáját a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az Országos Közegészségügyi Intézet utódja kibővített feladatkörrel működik majd, vezetője az országos tisztifőorvos - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós úgy fogalmazott: az új központ a népegészségüggyel kapcsolatos összes kérdéskör gondozására jött létre, minden a feladata lesz, ami az emberek egészségéhez kapcsolódik.

A korkedvezményes nyugdíj korábbi rendszerének visszaállítását javasolja a Jobbik. Az előterjesztés a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását is lehetővé tenné. Pintér Tamás, az ellenzéki párt parlamenti képviselője elmondta: sokan végeztek évtizedekig kimerítő fizikai munkát vagy komoly összpontosítást igénylő tevékenységet, és ez sokuk egészségét megviselte.

Az idén az álhírekről, az idegengyűlöletről és az emberi méltóságról is kérdezik a diákokat a PISA teszten. A középiskolások globális kompetenciáját fejlesztő nemzetközi diákcsere-szervezet közölte: ettől az évtől a matematikai tudás, a természettudományos ismeretek és a szövegértés mellett már új készségeket, képességeket és értékeket is vizsgál majd az OECD tagországok oktatási színvonalát összehasonlító teszt.

Meghívást kaptak az Orion űrhajó Hold körüli repülésének programjába a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai. Az Energiatudományi Kutatóközpont csoportja passzív dózismérő detektoraival veszt részt a programban. A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülése legkorábban 2019 végén várható.

Másfél évre zárhatják le a forgalom elől a Lánchidat és a Váralagutat, amelynek felújítására összesen 7 milliárd forintot adott a kormány. A Lánchíd és környékének rekonstrukcióját két ütemben tervezik. Az elsőben a hidat és a 2-es villamos alagútját, valamint felszíni környezetét, majd a Váralagutat és a Clark Ádám teret újítják fel.

Címlapról ajánljuk
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Alapító bejelentések
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ahogyan az a levegőben lógott a költségvetés komoly elcsúszása miatt, a kormány ismét adóemeléssel foltozza be a büdzsét és ezzel közvetve elismerte, hogy az idei megemelt hiánycélt sem tudná tartani. A bejelentés pozitív olvasata, hogy a kormány felismerte a költségvetés felborulásából fakadó kockázatokat és kezeli azokat. Az érem másik oldala, hogy ezúttal sem piackonform lépésekről döntött, ezúttal sem tartós, kiadásoldali intézkedésekről van szó, ami miatt minden ilyen csomag tűzoltásjelleget ölt. Az elszálló költségvetési hiányt toldozgatással és ideiglenesnek ígért adókkal igyekszik menteni a kormány, az ördögi körnek nevezhető kiigazítási spirálból úgy tűnik, nincs kiút, mivel strukturális intézkedéseket nem találunk az akciótervben. Ennek pedig megfizetjük az árát, az ország befektetői megítélésében, a forint árfolyamának változékonyságában, valamint az esetleges későbbi hitelminősítői lépésekben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×