Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét a Külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban kifogásolják Josep Borell keddi megnyilatkozásának hangnemét.

Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára közölte: kedden Josep Borell, a "szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást" intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon. Megjegyezte, lehetnek a két ország között nézeteltérések, és ebben "a turbulens európai politikai helyzetben" megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben, azonban ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, ráadásul úgy - tette hozzá -, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni.

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter ezen a fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente leszögezte,

Magyarország visszautasítja a spanyol külügyminiszter állításait,

hiszen mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők. Érthető - tette hozzá -, hogy az Orbán-Salvini-találkozó és a Sargentini-jelentés után Magyarország kiemelt helyen szerepel az európai politikai közbeszédben, és szinte minden kormány valamilyen módon reflektál a magyar politikára, de "ha valaki olyan tónusban teszi ezt, mint Josep Borell, azt a magyar kormány nem tudja elfogadni".

Az államtitkár jelezte azt is: Spanyolországgal kifejezetten felívelőben vannak a kapcsolatok, október végén várják a spanyol külügyminisztert Budapestre.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×