Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.94
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok

Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A lap keddi számában közölte, a kormány a jövő évi költségvetés kialakításakor is számolt a nyugdíjprémiummal, és ha minden a tervek szerint alakul,

az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén.

Tállai András elmondta, a jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.

Kifejtette, a legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a GDP, és azzal számolnak, hogy egész évben négy százalék felett lehet a gazdasági bővülés.

Tállai András emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt vállalta, hogy mindenképpen garantálja az ellátások értékállóságát, ennek szellemében jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában az eladók diktáltak

Amerikában az eladók diktáltak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedett, viszont a Mol esett, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktáltak, a vezető részvényindexek értéke csökkent a keddi kereskedésben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×