Infostart.hu
eur:
374.91
usd:
317.49
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Balatoni Kör

A fura nevű Gofcsi a legjobb strandétel az évben

Gofrisütőben készülő tócsni, a Gofcsi lett az Év Strandétele Magyarországon.

Az idei versenynek több újdonsága is volt. A díjat alapító Balatoni Kör úgy döntött, hogy Nagy-Golyán Nikolett (Kalóz bisztrók) és Bezerics Dániel (Paletta bisztrók), akik a korábbi években rendre megnyerték a versenyt, ezúttal inkább a zsűriben vegyenek részt a gasztro újságíró zsűri mellett, így a Balatoni Kör tagjai idén nem indulhattak a versenyen – írja a hirbalaton.hu.

Az erős mezőnyben

az Év Strandétele díjat idén a Gofcsi fantázianevű gofrisütőben kisütött tócsni nyerte. Megálmodója, Szikra Gabi szerint a dödöllére is emlékeztet a tészta alap,

ami az egyik legfontosabb hagyományos zalai-somogyi étel.

1290 forintba kerül a két szelet újfajta krumplis gofri, rá tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli és ráolvadó kecskesajt, pirított vöröshagyma és lila hagyma kerül. Kacsapörc feltéttel is lehet kérni. A Konyhám tavaly az év felfedezettje díjat hozta el a balatonfenyvesi strandra, Tortizza nevű ételükkel. Idén már sokkal több helyi alapanyaggal dolgoznak és terveik szerint télen Fonyódra költöznének A Téli Konyhám néven, amivel első ízben négy évszakos BeachFood hellyé válhatnak.

Idén az Év Felfedezettje a zamárdi strandra hawaii idillt varázsoló Tiki Beach Bisztró lett,

akik velős pirítóssal neveztek, de nyári ételük a görögdinnyés gazpacho és italválasztékuk is lehengerlő a szervezők közleménye szerint.

Sorra nyílnak a minőség iránt elkötelezett új helyek a tóparton és már a retro, illetve nem újhullámos büfé kategóriából is döntőbe került egy hely, a balatonmáriai Fröccsterasz és Strandgrill Erika, akik az egyik legnagyobb strandklasszikust újragondoló Lángos nuggets-szal neveztek.

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a végső döntést pedig három gasztro-újságíróból (Magyar Konyha, Index, We Love Balaton) és a Balatoni Kör tagokból álló szakmai zsűri hozta meg.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal az volt, hogy ebben a kategóriában is legyen valamilyen szakmai elismerés és erősödjön a verseny. Másik fő törekvésük a tájidegen elemek helyett

balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami nemcsak egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőség, de gazdaságilag is sokkal kedvezőbb a régiónak,

ha a helyi termelőket részesítjük előnyben.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×