Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.26
bux:
133407.68
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A lakások árának emelkedése a 40 százalékot is elérheti Budapesten - lapszemle

A Portfolio szerint egészen színes képet mutatnak a fővárosi kerületek, ha az új lakások egy év alatt bekövetkezett drágulását nézzük.

A Magyar Idők birtokába került az a jelentés, amely rávilágít – ahogy a lap fogalmaz – a rendőri állomány létszámával kapcsolatban elterjedt álhírek abszurditására. A világhálón ugyanis már tömeges leszerelést vizionálnak egyesek, a valóság ezzel szemben az, hogy az idei első félévben az állomány alig két és fél százalékának szűnt meg a szolgálati viszonya. Helyettük 515-en már beléptek és szeptemberig még 740 próbaidős őrmester és ötven határrendész lép szolgálatba, míg 110 tisztjelölt a felsőfokú, 1718 fő pedig a középfokú rendészeti tanulmányait kezdi meg.

A Portfolio szerint egészen színes képet mutatnak a fővárosi kerületek, ha az új lakások egy év alatt bekövetkezett drágulását nézzük. Van kerület, ahol egy év alatt 5 százalékot alig emelkedtek az új lakások árai, de olyan is ahol a 40 százalékot is meghaladta a drágulás. A portál elsőként a főváros budai oldalán épülő új lakóingatlanoknál nézte meg, hogy mekkora az eltérés a mostani és az egy évvel korábbi kínálati árak között.

Mind nehezebben tudják megtartani a szakembereket a vidéki polgármesteri hivatalok, s az utóbbi nyolc év kormányzati intézkedései azt mutatják, hogy a Fidesz tudatosan törekedett a helyi „népképviseleti demokrácia” leépítésére – fogalmazott a Népszavának nyilatkozva egy ötszáz fős észak-magyarországi kistelepülés, Ricse polgármestere. A cikk szerint a falusi, kisvárosi ügyintézők javát elcsábították a járások, de a bolti pénztárosi állás is vonzóbb már, mint a községi adminisztrátoré.

A Világgazdaságban arról olvashatnak, hogy a súlyosbodó munkaerőhiány miatt, az elvándorlás megfékezése érdekében Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke 12 százalékos minimálbér- és 15 százalékos bérminimum-emelkedést vár jövőre. A közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Nemes Gábor az állami és önkormányzati cégekre vonatkozó tavalyi 13 és idei 12 százalékos keresetnövekedés után jövőre szintén kevésnek tartja az 5 százalékos emelést.

Elképzelhetetlen pénzügyi viszonyok uralkodnak néhol az egészségügyben – mondta a Magyar Időknek az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött. Domokos László jelezte: volt olyan kórház, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Szenvednek a tech papírok, szakad az ezüst - Mi történik a piacokon?

Szenvednek a tech papírok, szakad az ezüst - Mi történik a piacokon?

Tegnap folytatódott a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek az elmúlt napokban, de nagy ütést kapott tegnap a chipgyártó AMD, a Broadcom és a Micron is, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt. Az ázsiai tőzsdék lekövették a Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, bizonytalanság jellemzi a kereskedést, nincs határozott irány. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 10 százalékot esett ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×