Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.57
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Fokozódik a kánikula a következő napokban - a nap hírei

A honvéd kadét képzés bővítését tervezi a Honvédelmi Minisztérium. Felfüggesztette az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését a Volkswagen.

A hőség miatt hétfőre is majdnem az egész országra, felhőszakadás miatt a keleti megyékre van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. A következő napokban fokozódik a kánikula, akár 36 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

A honvéd kadét képzés bővítését tervezi a Honvédelmi Minisztérium, miután többszörös a túljelentkezés a tavaly indult programra. Az idén a főváros mellett már Debrecenben, Várpalotán és Komáromban is indul képzés.

A mi Európánk címmel átfogó konzultációt hirdet az MSZP. A szocialisták 10 kérdésben, 10 témakörben várják a magyar választók véleményét és elképzeléseit az európai közösséggel és benne az ország szerepével kapcsolatban az erre a célra létrehozott honlapon. Szzintén az ellenzéki párt válságstáb felállítását követeli a kivándorlás megállítására a kormánytól az MSZP.

A vasútfejlesztés jelenti az igazi megoldást a balatoni közlekedés javítására, nem az autópálya bővítése - közölte az LMP országos elnökségének titkára. Kanász-Nagy Máté azt mondta: ha korszerű, kiszámítható menetidejű vonatok járnának Budapest és a Balaton között, akkor azzal utaznának az emberek.

Újabb medvetámadás történt a székelyföldi Tusnádfürdőn. Két ember kórházba került. Az idén már 4 embert támadott meg medve a fürdővárosban. A lakosok petíciót intéztek a környezetvédelmi minisztériumhoz, amelyben azt írták: veszélyben érzik magukat a város utcáin, ahová legalább 20 medve jár be rendszeresen.

Felfüggesztette az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését a Volkswagen. A Welt am Sonntag című lap úgy tudja, hogy a gyártónak a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra.

Albániában épül meg az első balkáni NATO-légibázis. A beruházás költsége a projekt első részében több mint 50 millió euró lesz. A légi támaszpont a logisztikában, a légvédelemben és a személyzet kiképzésében segít majd a NATO-erőknek.

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Kalifornia államot a térségben tomboló erdőtüzek miatt az amerikai elnök. Donald Trump elrendelte, hogy nyújtsanak segítséget és tegyék elérhetővé a szövetségi pénzalapot a helyreállítási munkálatok támogatására.

Indonéziában visszavonták a szökőárriasztást a hatóságok Lombok és Bali szigetén, a térséget délután 7-es erősségű földrengés rázta meg. A katasztrófavédelem jelentése szerint 15 kilométeres mélységben rengett a föld, 19 ember életét vesztette és sokan megsérültek.

Sikertelen dróntámadást hajtottak végre ismeretlenek a venezuelai elnök ellen egy caracasi katonai rendezvényen. Az állami televízió szerint Nicolás Maduro sértetlen, de a nemzeti gárda 7 katonája megsebesült. Az államfő szerint a venezuelai jobboldal és a kolumbiai elnök állhat a merénylet hátterében.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×