eur:
413.43
usd:
401.31
bux:
81829.95
2025. január 10. péntek Melánia
Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Sneider: új alapokon politizál a Jobbik szeptembertől

Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd - jelentette be az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a Fidesz politikája nyomán egyre több háborgó csoport lesz és akár ősztől tiltakozások is lehetnek.

Sneider Tamás azt mondta, az elmúlt hetekben arra hívta fel a figyelmet a Jobbik vezető testületeiben, hogy bár összességében úgy néz ki, változatlan, amit a Fidesz csinál, valójában átlépett egy szintet az országgyűlési választás utáni törvényhozásával, az új kihívásokra pedig új módszerekkel kell válaszolni.

Közölte, új politikai helyzet állt elő, amelyben azért is nagyobb a felelősségük, mint korábban, mert közvélemény-kutatások szerint ha most tartanák a voksolást, akkor egyedüli nagy ellenzéki pártként csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe.

A választás óta a Fidesz egyrészt politikai, másrészt gazdasági törvényeket alkotott -tette hozzá Sneider Tamás. Az előbbiek közül kiemelte a gyülekezési jog átalakítását, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) juttatott kutatási pénzek átcsoportosítását. Az intézkedések azt mutatják, hogy

az utóbbi hónapokban nem csupán folytatódott, de szintet is lépett a "szabadságjogoknak az elmúlt nyolc évben már megszokott szűkítése",

ami semmiképpen sem örömteli - hangoztatta.

Úgy fogalmazott: az új gyülekezési törvény "orwelli állapotokat tükröz", megszorításai miatt "a gondolatrendőrségnek is meg kell alakulnia". Az MTA-tól történő forráselvétel pedig szerinte azt mutatja, hogy beszűkül az innováció. Megjegyezte, hogy bár sok tudományos témával ő sem ért egyet, fontosnak tartja a kutatás sokszínűségét. Az intézkedés Magyarország leszakadását eredményezi majd az elkövetkező időszakban - jelentette ki.

A gazdasági jellegű jogszabályok közül Sneider Tamás a cafeteriát átalakító, valamint az 55 év felettiek foglalkoztatására vonatkozó kedvezményt eltörlő rendelkezést emelte ki. Előbbiről azt mondta, hogy jövőre akár csaknem 100 ezer forinttal is rosszabbul járhatnak a dolgozók. A másik intézkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz embertelenül viszonyul a fizikai munkát végző 55-60 éves férfiakhoz. Megjegyezte, ők teszik ki az 52 ezer forintos bérhez jutó közmunkások jelentős tömegét.

A Jobbik elnöke mind a politikai, mind a gazdasági törvényhozás folyamatát negatívnak értékelte.

Tiltakozások jöhetnek ősztől?

Úgy vélekedett, hogy komoly elégedetlenségi hullámmal járhat a gazdasági válság, amely a választás után állt elő, "hiszen előtte nem volt, csak azóta létezik".

Egyre több háborgó csoport lesz, és a kormányzat épp azt akarja elérni, hogy akár fizikai erőszakkal is könnyedén megakadályozhassa a valószínűleg már ősztől induló tiltakozásokat

- jelentette ki Sneider Tamás.

Fontosabbak lesznek a szabadságjogok

Arra a kérdésre, milyen irányban újul meg a Jobbik, a pártelnök azt mondta: továbbra is "szociális nemzeti néppártot" akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok. Az új stratégiát kongresszuson hirdetik majd meg az új stratégiát.

Hozzátette, jól látszik, hogy az Országgyűlésben nincs túl sok lehetősége az ellenzéknek. Szerinte személyes megjelenéssel kell biztosítani a lakosság szélesebb körű tájékoztatását, és tisztábban, közérthetőbben kell fogalmazni.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Kulcsár Gergely regionális igazgatói poszthoz jutott a Jobbikban, Sneider Tamás közölte: erről a pártigazgatót kell megkérdezni, ő dönt az ilyen ügyekben. Kulcsár Gergely már évekkel ezelőtt megbánta kifogásolt tetteit, és büntetést is kapott a Jobbikon belül - jegyezte meg.

Címlapról ajánljuk
Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.

Kaiser Ferenc: sem a béke, sem a tűzszünet nem lesz gyors Ukrajnában

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×