Infostart.hu
eur:
391.01
usd:
331.6
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Magasabb összegű csokot kaphatnak a családok az 5 ezer fősnél kisebb településeken - a nap hírei

Magyarország hivatalosan is bejelentette kilépését az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából. Görögországban 3 napos gyászt hirdetett a kormány bozóttüzek miatt.

Növekedni fog a csok összege az 5 ezer fősnél kisebb településeken a Magyar Falvak Program keretében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, hogy a program fő irányait a kormány meghatározta, ezek közé sorolta a családi otthonteremtési kedvezmény összegének növelését. A politikus arról is beszélt, hogy ősszel dönt a kabinet az otthonápolási díj növelésének mértékéről.

Az idén 20 milliárd forinttal támogatja a kormány új bölcsődei férőhelyek létrehozását, az összegből 3-4 ezer új hely jöhet létre – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: a 20 milliárd forintos keretösszegre háromféle pályázaton keresztül jelentkezhetnek majd önkormányzatok, valamint egyházi és civil fenntartók.

Magyarország nem ért egyet az uniós költségvetés jelenleg előterjesztett formájával - jelentette ki Brüsszelben az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László elmondta: a kormány álláspontja szerint a közösségi büdzsé nem szolgálja az ország érdekeit a szükséges mértékben, emellett az előző időszakhoz képest lényegesen kevesebb kohéziós forrást biztosítana.

Magyarország hivatalosan is bejelentette kilépését az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy a migráció ügyében feloldhatatlan az ellentét Magyarország álláspontja és az ENSZ megközelítése között.

Nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos mértékén a nemzeti bank monetáris tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A jegybanki alapkamat több mint két éve áll 0,9 százalékon. Az indoklás szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges.

Elindult az Audi Hungaria győri járműgyárában az elektromos motorok sorozatgyártása. Peter Kössler, az Audi termelésért és logisztikáért felelős igazgatója kiemelte: a győri járműgyár példamutató az Audi-konszern számára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: tavaly meghaladta a 8 ezermilliárd forintot a magyar autóipar teljesítménye.

Szeptembertől mintegy 10 százalékkal emelkedhet a tejföl és a vaj ára, a többi tejtermék ára pedig 5-7 százalékos mértékben közölte a Tej Terméktanács elnöke. Mélykuti Tibor az InfoRádióban azzal indokolta a drágulást, hogy a klímaváltozás miatt csökkent a tejtermelés, júliustól pedig folyamatosan nőtt az üzemanyag és a villamos energia ára.

Eljárást indít a Ryanair-rel szemben a fővárosi kormányhivatal. Az ír diszkont légitársaság az elmúlt időszakban kétszer is túlsúlyra hivatkozva Budapesten hagyta a Kanári-szigetekre utazók poggyászait. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége tisztességtelennek minősítette a Ryanair eljárását, mivel nem teljesíti szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

Az eddigi kétszeresére, 200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében megállapított óvadék összegét. Ha a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsított médiavállalkozó leteszi a pénzt, lekerül róla a nyomkövető és külföldre is utazhat.

Megérkezett Kárpátaljára a magyar kormány által adományozott folyékony klór első szállítmánya. A terület kormányzója a múlt héten kért segítséget az ungvári főkonzulátuson keresztül, miután átmenetileg leállt Ukrajna egyetlen folyékony klórt előállító vegyipari üzeme. A klórhiány miatt országszerte sok millió, Kárpátalján több százezer ember ivóvízellátása került veszélybe.

A jövőben a brit kormányfő fogja vezetni az uniós tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokat az Európai Bizottsággal. Theresa May közölte: fel kell készülni arra az eshetőségre is, hogy az uniós tagság megállapodás nélkül szűnik meg jövő márciusban.

Görögországban 3 napos gyászt hirdetett a kormány a hétfő óta pusztító bozóttüzek miatt. Már több mint 70-en haltak meg, a sérültek száma 150-re nőtt. Athén környékén szükségállapot van érvényben. Az athéni magyar nagykövetség nem tud magyar áldozatokról, a külügyminisztérium regisztrálásra kéri a magyar turistákat.

Átszakadt egy vízerőmű gátja Laosz délkeleti részén, a víz elsodort több falut, sokan meghaltak, több százan eltűntek. A Mekong folyón egy nemrég megépített, de még nem termelő erőmű gátja szakadt át. Az ötmilliárd köbméter víz 6600 ember otthonát semmisítette meg.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×