Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Több pénz jut a nevelőszülői hálózat bővítésére - a nap hírei

Összesen 54 törvényjavaslatot és 12 határozatot fogadott el május 8-i megalakulása óta a parlament. A jövő évi költségvetés az ideinél 850 millió forinttal többet biztosít a nevelőszülői hálózat bővítésére. Münchenben több tízezren tüntettek a bajor Keresztényszociális Unió jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen. A nap legfontosabb hírei július 22-én.

Összesen 54 törvényjavaslatot és 12 határozatot fogadott el május 8-i megalakulása óta a parlament. Az Országgyűlés Hivatalának tájékoztatása szerint az új összetételű törvényhozás a nyári szünetig 20 ülésnapot tartott. A parlament a korábbi évekhez hasonlóan az első félévben foglalta törvénybe a következő évi költségvetést, emellett az alaptörvény hetedik módosításáról is rendelkezett.

A jövő évi költségvetés az ideinél 850 millió forinttal többet biztosít a nevelőszülői hálózat bővítésére - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Fülöp Attila hangsúlyozta: a kormány nagyon fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat működését és erősítését, amely megteremti a családi élet melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek ez nem adatott meg.

A honvédelmi államtitkár szerint napjainkban is szükség van a nándorfehérvári diadalnál tanúsított hősiességre. Németh Szilárd az 1456-os csata évfordulóján a budai Várnál található Hunyadi János-szobornál felidézte: Európa akkoriban sem vette túl komolyan a fenyegetést, ezért a hódítók különösebb ellenállás nélkül tudtak előre törni. Hangsúlyozta: Európa elvész, ha nem védi meg a saját határait és keresztény kultúráját.

Felfüggeszti a várakozást a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt a jobbikos Varga-Damm Andrea. Az ellenzéki képviselő elmondta: kezdeményezi a parlament rendkívüli ülésének összehívását, illetve elkészíti azt a két törvénymódosító javaslatot is, amellyel felfüggeszthetik a kilakoltatásokat, illetve július végéig elkészülhet az ápolási díjak emeléséről szóló pénzügyminiszteri javaslat.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány újabb százmilliárdot költ stadionépítésre. Ráczné Földi Judit, az ellenzéki párt elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kabinet a társasági adókedvezmény rendszerén keresztül eddig több mint 500 milliárd forintot juttatott közpénzből a labdarúgó kluboknak. Hozzátette: ennyi pénzből egy teljes oktatási reformot lehetett volna végrehajtani.

Münchenben több tízezren tüntettek a bajor Keresztényszociális Unió jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen. A tiltakozást több mint 130 civil szervezet kezdeményezte, de csatlakozott hozzá a szövetségi kormányban jelenlévő szociáldemokrata párt, valamint a zöldek is. A demonstrálók bírálták Horst Seehofert, a CSU-t vezető szövetségi belügyminisztert és Markus Söder bajor miniszterelnököt, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak.

Európai uniós állampolgárok felvételét mérlegeli a német hadseregbe a berlini védelmi minisztérium a haderőnél évek óta fennálló létszámhiány megoldásaként - jelentette a német sajtó. A ZDF honlapja szerint az elképzelés már a védelmi tárca 2016-os úgynevezett fehér könyvében is szerepelt és most a hadkiegészítési stratégia újragondolásakor vetődött fel ismét.

Az Egyesült Királyságban a közvélemény túlnyomó része elutasítja a kormányfő tervét a szigetország európai uniós tagságának megszűnéséről. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 38 százaléka támogatna egy új jobboldali pártot, amely elkötelezett a Brexit mellett. A felmérés szerint ugyanakkor ha most tartanának népszavazást az uniós tagság megállapodás nélküli megszűnéséről, a brit szavazók 54 százaléka voksolna a bennmaradásra.

Összesen 800 szíriai aktivistát menekített Jordániába az izraeli hadsereg. Lapértesülés szerint a titkos akciót az Egyesült Államok és európai országok kérték Jeruzsálemtől. A Fehér Sisakosok nevű, civilek mentésével foglalkozó aktivisták életveszélybe kerültek volna, ha a szíriai kormányerők győzelme után a visszafoglalt területeken maradnak.

Afganisztánban 16-an meghaltak és több mint ötvenen megsebesültek a kabuli repülőtérnél végrehajtott öngyilkos robbantásban. A merénylő akkor hozta működésbe a pokolgépet, amikor hazatért Abdul Rasid Dosztum alelnök. A volt hadúrból lett alelnök tavaly májusban távozott Törökországba valószínűleg amiatt, hogy a gyanú szerint egyik politikai vetélytársa megkínzására utasította testőreit.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×