Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.43
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Kényszerleszállást hajtott végre egy magyar utasszállító, az oxigénmaszkok is kinyíltak

Indulás után nem sokkal kényszerleszállást hajtott végre a törökországi Antalyából Debrecenbe tartó charterjárat, mert berepedt a pilótafülke szélvédője. Pánik tört ki a repülőn, de az utasok megúszták a vészhelyzetet, és némi kálváriával hazajutottak.

A haon.hu által megkérdezett utasok elmondása szerint a repülőgép menetrend szerint felszállt a törökországi fürdőhely repteréről, majd nem sokkal később a gép személyzete közölte az utasokkal, hogy berepedt a repülő szélvédője, ezért visszafordulnak és kényszerleszállást hajtanak végre. Pillanatok alatt pánikhangulat tört ki a charterjáraton, amelyen több mint kétszáz utas tartózkodott, számtalan felnőtt, gyermek és nyugdíjas.

"Még fél órát sem utaztunk, amikor két jelző pittyegést lehetett hallani, a stewardesseknek szóltak a problémáról, akik egyből leültek és bekapcsolták magukat. Akkor még nem tudtunk semmit, majd néhány perc múlva bemondták, hogy technikai probléma lépett fel, sajnos vissza kell fordulni az antalyai reptérre. Érezni lehetett a feszültséget a levegőben, a gyerekek sírása törte meg a kínos csendet, de miután az oxigénmaszkok megjelentek, akkor teljesen kikészültünk” - mondta az egyik utas.

A leszállás sem volt egy átlagos megérkezés, a landolás után hátborzongató volt a látvány, mentők, tűzautók és rendőrök voltak a helyszínen. A neheze csak ezután jött: órákat kellett éjszaka az utasoknak várakozniuk a repülőtér egyik termében, mire megérkezett mentesítő járat: végül reggel hat órakor landoltak Debrecenben.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×