Infostart.hu
eur:
387.09
usd:
332.12
bux:
0
2026. január 13. kedd Veronika
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan: új pártközpontot alakít ki az MSZP

Szeptember végéig át akarja alakítani az MSZP szervezetét a párt hétvégén megválasztott elnöke. Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: árnyékkormányt nem, de egy kabinetrendszert fel akarnak állítani, amelynek vezetői később komolyabb szerepet is vállalhatnak.

Első körben a Magyar Szocialista Párt helyi szervezeteit erősítené meg Tóth Bertalan, az MSZP hétvégén megválasztott elnöke. „Nagyon kevés idő van, úgyhogy ha most tényleg végignézzük, hogy a múltat is értékeljük, készüljünk a választásra és még a szervezetet is meg kell erősíteni, hát lesz feladata az elnökségnek” – fogalmazott a pártelnök. „Én nagyon szeretném, ha szeptember 30-ig az előkészületek, az új működési modell, az új finanszírozási modell megszületne” – tette hozzá. Tóth Bertalan azt is elárulta, hogy – az elnökség döntése alapján –

a Villányi úti konferenciaközpontban új pártközpontot alakítanak ki.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy árnyékkormányt egyelőre nem kíván létrehozni. „Én nagyon szeretném, ha létrejönne egy olyan kabinetrendszer, ami 2002 előtt volt az MSZP-ben – mondta az Arénában a pártelnök, aki emlékeztetett arra, hogy abban az időszakban volt oktatási, kulturális és gazdasági kabinet a párton belül. Ennek mind volt egy vezetője, nem csak párttagok, hanem széles szakmai bázison működtek és akik ott dolgoztak, a későbbi Medgyessy-kormányban már kormányzati szerepet is kaptak.

Azt ugyanakkor az új pártelnök is elismerte, hogy frissíteni kell az MSZP szakértői bázisát és holdudvarát, ezért például hibának nevezte, hogy elődei nem használták ki a pártalapítvány által fenntartott Politikatörténeti Intézetben rejlő lehetőségeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×