Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
322.4
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pexels

Kánikulával kezdődik, lehűléssel folytatódik a csillagászati nyár

Holnap 33 fok, igazi kánikula is lehet, pénteken azonban akár 15 fokot is zuhanhat a hőmérséklet, és esőt is hozhat a hűvösebb idő.

A csillagászati nyár június 21-én, csütörtökön kezdődik, a nyári napforduló 12 óra 7 perckor lesz. Ilyenkor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, emiatt

az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal, és a legrövidebb az éjszaka.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban június 24-e helyett már június 21-én vagy 22-én van a legrövidebb éjszaka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása miatt. Ennek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a napsütés mellett elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-21, a legmagasabb 28-33 fok között várható.

A meteorológiai szolgálat csütörtökre

Budapestre és Pest, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a hőség miatt.

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyére heves zivatarok veszélye miatt éltek elsőfokú figyelmeztetéssel.

Péntektől csapadékosabb és hűvösebb ődő lesz, hétvégén néhol a legmelegebb órákban sem éri majd el a 20 fokot a nappali csúcshőmérséklet.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×