Infostart.hu
eur:
381.14
usd:
322.45
bux:
128095.88
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Jó tanácsok a gyermekbalesetek megelőzéséhez

Az egyik szemünk folyamatosan legyen a gyermeken, így megelőzhető a baj - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Kassai Tamás és Molitorisz Dániel, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa és ortopéd traumatológus szakorvosa.

„A második leggyakoribb haláloki tényező az úgynevezett traumás vagy külső okok között a fulladás, az első az a közlekedési baleset” – mondta Kassai Tamás. Míg előbbi gyakorisága csökkent az utóbbi időben,

a fulladásos halálozások számát azonban nem sikerült visszaszorítani, ennek fele víz alá merülésből következik be, a másik fele félrenyelésből.

Egy étel, vagy játék mehet rossz útra, ezzel elzárva a légutakat - tette hozzá a főorvos.

Két-három éves gyermekek számára a víz alá merülésben nemcsak a nagy vizek - bányatavak, Balaton -, hanem kerti tavak is veszélyt jelenthetnek - emelte ki.

Egyik szemünk mindig legyen a gyermeken!

Ha egyedül hagyjuk a gyermeket, akkor akár egy fürdőkád is veszélyes lehet - hívta fel a figyelmet a szakorvos.

"A folyamatos szülői felügyeletet hangsúlyozza az összes nemzetközi ajánlás.

Szinte mindegy, hogy a gyerek hol van, de egy szemünknek rajta kell lennie folyamatosan, mert abban a pillanatban tudunk segíteni"

- mondta.

Nagyon fontos, hogy figyeljük mit csinál a gyermek, mert így időben tudunk segíteni, ha kell, és meg tudjuk támasztani, ki tudjuk emelni a vízből.

A szakorvos azt is elmondta, hogy

az úszást segítő eszközök - karúszók, mentőmellények - nem mentik meg az életet. Használhatjuk ugyan, de felnőtt felügyelete mellett.

Korrekt módon rá is írják ezekre a termékekre az ajánlást, de hajlamosak vagyunk ezt könnyedén venni. Otthagyjuk a gyermeket egyedül a mentő eszközzel, s mire visszamegyünk ott a baj.

"Apró tárgyak"

Nehéz megállapítani, hogy mekkora az a tárgy, ami belefér a gyermek szájába, mert néha szürreális méretű dolgokat tudnak lenyelni.

"A síelőknél azt tanítják a gyerekeknek, hogy a bot végén lévő "bumszlinak" pont akkorának kell lenni, hogy picit nagyobb legyen, mint a szemüvegük, mert akkor nem tudjuk kitolni a szemünket vele. Ugyanez érvényes a gyerekjátékokra is, mert a szemüreg nagyobb szokott lenni, mint a száj.

Ha akkora játékot adunk a gyermek kezébe, és az nem szétrágható, akkor ezzel már segítettünk, hogy ne legyen apró tárgy félrenyelés"

- hangsúlyozta Molitorisz Dániel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Magyarország az Európai Unió Bíróságán támadta meg az orosz energiaimportot 2027 végéig kivezető REPowerEU-rendeletet – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány szerint a jogszabály sérti a tagállami hatásköröket és nem megfelelő jogalapon született, az eljárástól egy és háromnegyed, két éven belül várnak ítéletet. Közben az Európai Bizottság a leválást az energiabiztonság és a diverzifikáció kulcselemeként értelmezi, és a végrehajtást a közös uniós stratégia részeként kezeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×