eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt megáradt Zala folyó által elárasztott terület Zalalövőn 2018. június 9-én.
Nyitókép: Varga György

Több száz riasztás a zivatarok miatt

Eddig 350 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, 80 másik helyszínen folyamatban van a segítség .

A legtöbb helyen az erős szél miatt kidőlt fák, letört ágak okoztak gondot, és a heves esőzés miatt elázott épületekhez hívták a katasztrófavédelem munkatársait - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője .

Pénteken Vas és Zala, míg szombaton Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb dolguk a tűzoltóknak.

A Vas megyei Gasztonyon egy megáradt patak miatt kellett kilenc házat és egy éttermet mintegy kétezer homokzsákkal megvédeni, míg Hegyhátszentjakabon tizenhárom lakóházból negyven embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, mert a Vadása-tó vízszintje annyira megemelkedett, hogy az épületeket veszélyeztette.

Több helyszínen utakra, lakóházakra és autókra dőltek a fák, emiatt öt épületben keletkezett kár.

A vihar kárt tett sok villanyvezetékben és oszlopban: Vas és Zala megyében hét-hét, Somogyban három, Baranya megyében pedig egy településen szünetel az áramszolgáltatás, ami összesen kétezer fogyasztót érint. A probléma elhárításán folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és az áramszolgáltatók munkatársai. A katasztrófavédők azt kéri, hogy ha valaki leszakadt vezetéket lát, ne közelítse meg, hanem hívja a 112-es segélyhívó számot!

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×