Infostart.hu
eur:
379.33
usd:
322
bux:
125733.31
2026. február 24. kedd Mátyás
A Déli pályaudvar központi épülete és lépcsőfeljárója esti kivilágításban.
Nyitókép: MTVA

Mi lesz a Déli pályaudvar sorsa?

A döntéshozóknak felelősen, megfontoltan és óvatosan kell eljárniuk a Déli pályaudvar jövőjét érintő kérdésekben - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára a Buda fókuszában a Déli pályaudvar - Lehetőségek és kihívások címmel rendezett szakmai konferencián.

A Déli pályaudvar a vasút kiemelt főpályaudvara Budapesten,

a legjobb megoldást ezért kellő vizsgálatok és sok párbeszéd után kell megtalálni

- mondta. Ehhez kapcsolódva emlékeztetett, hogy a kormány a várossal, a kerületekkel együttműködve fogja elkészíteni Budapest tízéves stratégiai fejlesztési tervét, amelynek előkészítéseként az idén ősszel elindítják a Budapest-párbeszéd folyamatot. Az elmúlt nyolc év közös munkájának eredménye, hogy Budapest ma jobb, élhetőbb és otthonosabb város, mint nyolc évvel ezelőtt volt - hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Fónagy János, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) elnökeként - aki egyben a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára - arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013-ban az Országgyűlés elfogadta az egységes személyszállítási törvényt, amely a vasút elsőbbségét mondja ki a közösségi közlekedésben, a vasúti személyszállításban pedig a Déli pályaudvar fontos szerepet tölt be. A közösségi közlekedés szempontjából a vasúthálózat fejlesztésében a következő időszakban is fontos lesz az elővárosi forgalom fejlesztése, a helyi és a helyközi közlekedés közötti különbség oldása - tette hozzá.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere úgy vélte,

a pályaudvart nem szabad megszüntetni az elővárosi forgalomban betöltött szerepe miatt.

Hozzátette, hogy minél több parkolót kellene a környékén kialakítani, és jelezte, hogy a környék fejlesztésénél - a plázán kívül - sokféle lehetőséget elképzelhetőnek tart.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×