Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Molnár Gyula pártelnök, Tóth Bertalan megválasztott frakcióvezető és Burány Sándor megválasztott általános frakcióvezető-helyettes (j-b) érkezik a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tisztújító frakcióülése után tartott sajtótájékoztatóra a Képviselői Irodaházban 2016. július 6-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan: Fegyelmi eljárás indul Molnár Gyula ellen

Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az lenne a tisztességes lépés, ha Bősz Anett a mandátumát az MSZP-Párbeszéd frakciójának adná. Molnár Gyula, az MSZP elnöke túllépte hatáskörét a Liberálisokkal, a választás előtt kötött szerződés aláírásával - vélekedett az MSZP frakcióvezetője.

A pártszövetség frakciójából múlt héten távozó politikus által a gazdasági bizottságban betöltött alelnöki pozícióról a Párbeszédnek kell döntenie, hogy visszahívja-e Bősz Anettet, és Mellár Tamást delegálja helyette – tette hozzá Tóth Bertalan. „Azt gondolom, hogy minőségi változás lesz, hiszen Mellár Tamás elismert közgazdászként, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként fajsúlyos alelnöke lesz ennek a bizottságnak, és igen komoly ellenzéki kritikákat fog megfogalmazni” – vélekedett.

Molnár Gyula egykori pártelnök a választás előtt a Liberálisokkal kötött szerződésével kapcsolatban elmondta: „hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja”. „Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét” – hangsúlyozta. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

A teljes beszélgetést este 6-tól, Aréna című műsorunkban hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×