Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.7
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Takarítók dolgoznak a Parlament Alsóházi üléstermében az Országgyűlés május 8-ai alakuló ülésének előkészületei során 2018. május 4-én.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Ha most lennének a választások, ilyen lenne a parlament

Több szavazója van a Fidesz-KDNP-nek a teljes népességen belül, mint az utána következő négy parlamenti pártnak együtt – derül ki a Závecz Research Intézet legfrissebb kutatásából.

A Fidesz nem csak a falvakban örvendett nagy népszerűségnek, hanem az alacsony iskolázottságúak körében is tarolt a választásokon – mondta az InfoRádiónak Závecz Tibor. A Jobbik pedig a 30 évnél fiatalabb lakosság körében volt kifejezetten magas a támogatottsága, illetve a néppártosodásnak köszönhetően társadalmi státusz és iskolázottság szerint meglehetősen kiegyenlített volt a párt tábora – tette hozzá.

Az MSZP-Párbeszéd az átlagnál sokkal jobban szerepelt a fővárosban, továbbá a szocialistákra az idősebb korosztályból szavaztak inkább, a fiatalok körében kifejezetten rossz az eredményük. Az intézet a Demokratikus Koalíciónál is azt állapította meg, hogy a fiataloknál kimondottan népszerűtlen. Az LMP pozíciói a végzettség növekedésével javultak, illetve a fővárosban és a megyekszékhelyeken hozott az átlagosnál jobb eredményeket.

A biztos pártválasztókat vizsgálva lényegében az áprilisi választások eredménye köszön vissza:

a Fidesz-KDNP 50 százalékon áll, a Jobbik 21, az MSZP-Párbeszéd 11, az LMP és a DK 6-6 százalékos táborral rendelkezik, a Momentum 3, a Kétfarkú Kutyapárt pedig 1 százalékos. „Ezek 1-2 százalékponttal térnek el a tényleges választási eredményektől” – emelte ki a Závecz Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×