Infostart.hu
eur:
380.45
usd:
322.84
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Szijjártó: egyetlen Magyarország elleni támadást sem fogunk figyelmen kívül és szó nélkül hagyni

A jövőben is a magyar érdek lesz az ország külpolitikájának egyetlen vezérelve - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt hétfőn kinevezése előtti meghallgatásán, a parlament külügyi bizottságában.

Magyarország külpolitikáját nem mások fogják írni, azt kizárólag a magyar érdekek fogják meghatározni - hangoztatta a politikus, a feladatok közé sorolva az ország szuverenitásának, biztonságának és a magyar identitásnak a megvédését.

Kiemelte azt is, hogy szeretnék kivenni a részüket a keresztény kultúra megőrzéséért folytatott küzdelemből.

A miniszteri posztot eddig is betöltő politikus jelezte: a magyar versenyképesség dinamikus javulását ezután is folyamatosan alá akarják támasztani külgazdasági eszközökkel.

Hangsúlyozta, hogy

a célok elérése a jövőben sem lesz konfliktusmentes, de minden olyan konfliktust vállalni fognak, ami mindehhez szükséges.

A zsinórmérték az, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" - fogalmazott Szijjártó Péter, közölve: egyetlen Magyarország elleni támadást sem fognak figyelmen kívül és szó nélkül hagyni.

A miniszterjelölt beszélt a migrációról, jelezve: Magyarország határozottan fel fog lépni az ellen, hogy az Európai Unió magáévá tegye az afrikai álláspontot, ahogyan küzdeni fog az ellen is, hogy alapvető emberi jogként állítsák be a határsértéseket. Azt is mondta, hogy

Magyarország fenntartja szerepvállalását a nemzetközi terrorellenes küzdelemben.

Az EU-ra kitérve azt ígérte, harcolni fognak az ellen a "hazug beállítás" ellen, amely szerint az EU-tól érkező forrás valamilyen könyöradomány, "nyugati barátaink jófejsége" lenne. Az EU-s források Magyarországnak szerződések alapján járnak - tette világossá, megjegyezve, hogy a Magyarországra beérkező uniós pénzek 70 százaléka különböző csatornákon keresztül nyugati-európai vállalatokhoz jut vissza.

Vállalta továbbá, hogy a visegrádi együttműködés ezután is a külpolitika fókuszában marad, szerinte a V4-csoport továbbra is az EU-n belüli legszorosabb és leghatékonyabb szövetség.

A magyar diplomácia a jövőben sem mond le a határon túli magyar közösségek megvédéséről - tette hozzá.

Szijjártó Péter eddigi miniszteri munkájáról beszámolva kifejtette: 91 országban tett látogatást, és 174 külügyminiszterrel tárgyalt.

Szavai szerint a külpolitika soha nem volt még annyira a belpolitika része, mint az elmúlt években, és a következő évek világpolitikai-világgazdasági folyamatai sem lesznek kevésbé intenzívek, mint az utóbbi időszakban.

A külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt a külügyminisztérium szervezeti változásairól érdeklődött, és a hozzászóló ellenzéki képviselőkkel együtt üdvözölte az Információs Hivatal visszakerülését a külügyi tárcához. Németh Zsolt emellett kérdezett a magyar-amerikai kapcsolatokról, valamint a marosvásárhelyi oktatás helyzetéről.

A jobbikos Gyöngyösi Márton egyebek mellett azt vetette fel kérdésként, hogy a magyar diplomácia csak a választásig tartotta-e fontosnak a kárpátaljai magyarok melletti kiállást.

Az ülésen tanácskozási joggal részt vevő LMP-s Ungár Péter többek között a déli nyitásról kérdezett, felvetve, hogy ha az valóban sikeres volt, miért zártak be kereskedőházakat.

A kérdésekre adott válaszaiban Szijjártó Péter elmondta: a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) portfóliója kiegészül például az Információs Hivatallal és a nemzetközi energiatárgyalásokkal. Az Információs Hivatal KKM-hez kerülését úgy kommentálta, hogy ezzel a magyar gazdasági és politikai érdekérvényesítés lehetőségei új eszközt kapnak, szerinte ugyanis evidens, hogy a hivatalnak a politikai mellett lesz gazdasági funkciója is.

A magyar-ukrán viszonyról szólva a politikus emlékeztetett, hogy tavaly őszig Magyarország volt az ukrán euroatlanti integráció leghatározottabb támogatója, akkor azonban az ukrán parlament elfogadta a magyar kisebbségnek hátrányos oktatásitörvény-módosítást. Ezzel kapcsolatban megerősítette: a NATO és Ukrajna közötti találkozóra vonatkozó vétót a magyar kormány mindaddig fenntartja, amíg nem kap jogi garanciákat arra nézve, hogy nem sérülnek a kárpátaljai magyarok jogai.

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatáról Szijjártó Péter azt mondta: a helyzet jobb lett a republikánus adminisztrációval, a minőségi változás lehetősége azonban akkor jött el, amikor az európai kapcsolatok fejlesztésének területére új államtitkárt neveztek ki, akinek közelgő magyarországi látogatása napirenden van.

A marosvásárhelyi oktatás ügyében úgy látja, van esély arra, hogy a katolikus líceumban ősszel elkezdődjön az oktatás.

Végül a déli nyitás ügyében Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy állami segítség nélkül nem sikerült volna elérni a magyar export növekedését az érintett országokba.

A beszámoló után a külügyi bizottság 7 kormánypárti igen vokssal, 2 ellenzéki szavazat ellenében támogatta Szijjártó Péter miniszteri kinevezését.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×