Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke (k), Z. Kárpát Dániel (j) és Jakab Péter szóvivő (b) a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én.
Nyitókép: Mónus Márton

Szakértő: kettészakadhat a Jobbik

Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke. A másik elnökjelölt, Toroczkai László egyelőre nem döntött a jövőjéről. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa, Rajnai Gergely szerint komoly kihívások várnak a Jobbik új vezetésére, de a pártszakadás egyik tábor érdekét sem szolgálná.

„Az olyan tisztújítás, amikor párton belüli konfliktusok nyíltan a felszínre kerülnek, az semmiképp sem kedvez a pártnak, teljesen mindegy, hogy melyik oldal nyer” – hangsúlyozta az InfoRádiónak Rajnai Gergely.

Szoros volt a végeredmény a Jobbik elnökjelöltjei között, erősen megosztott a párt – jegyezte meg a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A legnagyobb probléma nem maga a tény, hanem az, hogy kiszivárgott az információ – emelte ki. „Az, hogy ezt nem tudják belül, csöndben megoldani, nagyon rossz imidzset mutat, így folyamatosan lehet pártszakadásról beszélni” – fogalmazott Rajnai Gergely, aki szerint így a Jobbik egyik szárnyának sem volt kedvező ez a tisztújítás.

„Vona Gábor jól össze tudta tartani a Jobbikot annak ellenére, hogy tényleg volt belső megosztottság az után, hogy a néppártosodás elindult”

– véli a szakértő. Mivel az egykori pártelnök az új irányvonalat támogató emberekkel töltötte fel a vezetőséget, így a radikálisan gondolkodók a „mezei” tagok között vannak. Rajnai Gergely szerint éppen ezért nehéz megállapítani azok számát, akik esetleg a kilépést fontolgathatják az elnökválasztás eredménye miatt.

„Minden irányt a siker tud legitimálni, Orbán Viktor is azért tudja a belső konfliktusokat eltussolni a Fideszben, mert sikert sikerre halmoz a párt” – fogalmazott a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A Jobbiknak szerinte minél hamarabb el kell kezdenie az útkeresést.

„Ez lehet, hogy valójában pártszakadáshoz vezet, mert a két út lehet, hogy nem fog tudni egy irányba menni”

– tette hozzá. A szakértő szerint kérdés, hogy képes-e valaki összegyűjteni az elégedetleneket, és új pártot alapítani.

„A Jobbikból korábban is voltak már kisebb kiszakadások, és részben radikális formációk jöttek létre, de ezeknek semmiféle sikerük nem volt” – emlékeztetett.

Ha a Toroczkai László és Dúró Dóra irányvonalával szimpatizálók kiválnának, és új pártot alapítanának, a legnagyobb veszteséget az aktivisták távozása okozná a Jobbiknak. Sneider Tamásnak nincs akkora hatalma, mint Vona Gábornak volt, Gyöngyösi Márton elnökhelyettessel gyakorlatilag együtt vezetik majd a pártot – mondta Rajnai Gergely.

Az új elnök nehezebb helyzetben is van elődjénél, hiszen egy sikertelen választás után kell összefognia a Jobbikot, és kitalálnia a sikeres stratégiát. „Olyan nehéz helyzetben van Sneider Tamás, aminek a megoldásához nem lenne rossz, ha nagyon erős felhatalmazása lenne, de ez a szavazás is azt mutatta, hogy ez nincs meg” – emelte ki a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×