Infostart.hu
eur:
380.25
usd:
321.42
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Harmadik terminál épül a Liszt Ferenc-repülőtéren

Liszt Ferenc-reptéren a 2-es terminálhoz kapcsolódó új, 3-as terminál munkálatai 2019 végén kezdődhetnek és 2021-ben adhatják át, de lehetséges, hogy néhány eleme már előbb elkészül – jelentette be Jost Lammers, az üzemeltető cég vezérigazgatója. A 2-es terminál előtti parkolóház építését az idén elkezdik és 2020-ra befejezik.

Várhatóan augusztusban átadják az utasforgalomnak a B-mólót a 2B terminálon, de tovább halad a fejlesztésekkel a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője - írja az AirPortal.

Jost Lammers vezérigazgató a Budapest Times-nak adott interjúban elmondta: sürgetőbb volt a nem-schengeni forgalom nagyobb arányú bővülése miatt ezt a beruházást elvégezni. A vezérigazgató elárulta, hogy

a fejlesztési tervekben a 2A másik, dél-keleti oldalára elképzelt, korábban 2C néven ismert harmadik épület immáron 3-as terminál névre hallgat.

A rendkívüli utasforgalom-bővülés miatt a döntés az építmény koncepciójáról ez év végéig megszülethet, majd jövőre kezdődhetnek a munkálatok és 2021-ben adnák át az utasforgalomnak, de "bizonyos eleme" már 2021 előtt üzembe állhatnak, és újabb repülőgép-állóhelyeket is létesítenek majd.

A vezérigazgató megemlítette, hogy a 3-as terminál miatt valószínűleg a 2A eredetileg elképzelt mólójának terveit is áttekintik és szükség esetén módosíthatják.

A 2-es terminál előtti parkoló mintegy felén hatszintes épületet húznak fel, az idén kezdik a munkát és 2020 elején adnák át az épületet. A parkolóházból hidak vezetnek majd a terminálokhoz, a 2400 gépjármű befogadására képes épületben elektromos töltőállások, mozgáskorlátozott- és XXL-parkolóhelyek is lesznek majd.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×