Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.68
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
A Balatoni Hajózási Zrt. hajója érkezik a siófoki kikötőbe.
Nyitókép: Kollányi Péter

Több embert kellett kimenteni a Balatonból

A vízirendőrök segítettek partot érni három esetben is.

A siófoki vízirendőrök hétfőn délután észlelték, hogy a parttól mintegy 1000 méterre felborult egy vitorlás és három utasa a vízbe esett. Az egyenruhások azonnal a segítségükre siettek, visszaállították a hajót, majd a bajbajutottakat a szolgálati kisgéphajóba emelték és a járművet a part közelébe vontatták.

A Zánka előtti vízterületről szintén hétfőn délután a balatonföldvári vízirendőrök segítettek partot érni annak a három fős társaságnak, akik katamaránjukkal árbóctörést szenvedtek. A hajót és utasait az egyenruhások biztoságban a közeli strand sekély vízéhez szállították.

A fonyódi vízirendőrökhöz hétfő este körül érkezett bejelentés arról, hogy a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól közel 1000 méterre egy elektromos hajó motorja hibásodott meg, a jármű öt utasa emiatt segítség nélkül képtelen volt partot érni. A rendőrök ezért a helyszínre siettek és a járművet, valamint a rajta tartózkodókat biztonságban a kikötőbe vitték - közölte a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történetében először átlépte a 3,5 milliárd eurót az Erste Group éves adózás utáni eredménye. Az év egészében 12%-os, csak a negyedik negyedévben 55%-os profitnövekedéssel sikerült új rekordokat elnérnie az osztrák bankcsoportnak. Alábbi grafikonjaink kiegyensúlyozott bővülésről árulkodnak, a hitelállomány például 6,4%-kal, a betétállomány 4,7%-kal bővült egy év alatt. Bár 100 euróból 62 eurót az osztrák és a cseh leánybank szállít továbbra is, euróban a magyar operáció nyeresége is emelkedett tavaly. A készpénzből finanszírozott, még nem konszolidált lengyel bankvásárlás miatt az idei osztalék mindössze 75 cent lesz a tavalyi 3 euró után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×