Infostart.hu
eur:
375.76
usd:
319.19
bux:
126210.26
2026. február 25. szerda Géza

Így változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvégén

Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek - közölte a MÁV

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan - amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra - ezen a hétvégén is sok utazóra számítanak.

Hangsúlyozták, hogy a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket.

Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok - tették hozzá.

A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye április 27-én 10 órától május 1-jén éjfélig vehető igénybe.

A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-START azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×