Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Parlament felújított alsóházi ülésterme 2014. április 15-én. A termet 48 millió forintért újította fel a Pápai Asztalos Kft.
Nyitókép: Soós Lajos

Ekkor alakulhat meg az új kormány

Az új Országgyűlés május elején, az új kormány pedig június elején alakulhat meg.

A választás hivatalos végeredményére néhány napot még várni kell. „A jogi végleges eredményhez sok-sok döntés meghozatala szükséges, nagyobb részt jogorvoslatok jogerős lezárására van szükség” – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, aki hozzátette: a külképviseleteken leadott szavazatoknak haza kell érkeznie, illetve az átjelentkezett választópolgárok voksainak is el kell jutnia a megfelelő választókerületbe.

Alakulóülés

Az országgyűlés alakulóülését a választást követő egy hónapon belül a köztársasági elnök hívja össze. Ezen a parlament elfogadja a választási beszámolókat, és igazolja a képviselők mandátumát, akik esküt tesznek. Majd megválasztják az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket, illetve ha a frakcióknak sikerült megállapodniuk, akkor létrehozzák a bizottságokat is.

A köztársasági elnök az országgyűlés alakulóülésén javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, az előző kormány az új országgyűlés és az új kormány megalakulása között ügyvezető kormányként működik.

A kormány az alaptörvény szerint az országgyűlésnek felelős, tehát akkor alakul meg, ha már megvan az új parlament.

Az új miniszterelnököt az országgyűlés választja meg a képviselők több mint felének szavazatával. A kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg.

A Magyar Idők cikke szerint három héten belül megalakulhat az új Országgyűlés, május elején pedig leteheti az esküt a negyedik Orbán-kormány. A képviselők az elsők között szavaznak a migrációt támogató civil szervezetek működését szabályozó Stop, Soros! törvénycsomagról, illetve a jövő évi költségvetésről és adóügyi jogszabályokról is.

Kétszer egy hónap

Négy évvel ezelőtt április 6-án volt a választás, aminek április 13-án lett hivatalos a végeredménye, az országgyűlés május 6-án alakult meg, Orbán Viktort május 10-én választották meg miniszterelnöknek, a köztársasági elnök pedig június 6-án nevezte ki az új kormány tagjait. Tekintve, hogy a jelenlegi kormány kétharmados felhatalmazást kapott a folytatásra, idén is körülbelül ez a menetrend várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×