Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Travel Service cseh légitársaság egyik repülőgépe a Liszt Ferenc-repülőtér betonján 2018. március 23-án. Hajnalban a repülőgépet vontató egyik jármű elkezdett intenzíven füstölni a repülőtéren, a füst a hajtóműveken keresztül beszivárgott a repülőgép utasterébe. Emiatt az utasok között pánik alakult ki, ezért a személyzet úgy döntött, hogy kimenekítik az utasokat. Az egyik utas menekülés közben megsérült.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Új részletek a durva ferihegyi balesetről

Az utaskísérők hibája is közrejátszhatott abban, hogy múlt hét pénteken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy izraeli nő kis híján az életét veszítette – írja a Bors.

A lap szerint úgy tűnik, nem a pilóta, hanem az utaskísérő személyzet hibázhatott. Az Israel National News értesülései szerint ugyanis a pilóta parancsa ellenére nyitották ki a Budapestről Tel-Avivba induló repülőn a vészkijáratot.

Az is kiderült, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett izraeli nő nem magától csúszott le a gumicsúszdán, hanem

a fedélzeten kialakult pánikban valaki meglökte, és kizuhant a gépből.

A Borsnak nyilatkozó repülési szakértő szerint ez a verzió tűnik eddig a leghihetőbbnek. Azt mondta, az utaskísérők feladata a menekítés alatt, hogy meggyőződjenek a kijárat biztonságáról.

A kétgyermekes Dikla Abitbul kezelésére két izraeli orvos is érkezett Magyarországra. A budapesti kórházban fekvő 38 éves nő állapotáról az édesanyja, Rikki Sapirin számolt be az izraeli sajtó­nak.

“A fejére esett, és eltörtek a bordái. Itt maradunk vele Budapesten, egyelőre ez a helyzet. A lányom öt napra érkezett a magyar fővárosba. Végig arról beszélt, milyen jól érezte magát. A gyerekeknek ajándékkal is készült” – mondta a nő édesanyja.

Egy izraeli portálon a vészkiürítést követően készített videót is közölnek, melyen látszik a pánikot okozó hatalmas füst.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×