Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét

Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét

Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest - ezt maga az érintett közölte csütörtökön az MTI-vel.

A főjegyző közleményében úgy fogalmazott, Hódmezővásárhely új polgármestere, Márki-Zay-Péter korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán azonban váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól.

Korsós Ágnes közölte, 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amelyet tudomásul vett.

A közigazgatási szakember köszönetet mondott Hódmezővásárhely és Mártély lakosságának, képviselő-testületeinek eddigi támogatásáért és segítségéért, és valamennyi munkatársának az együtt eltöltött évekért. Mindenkit arra kért, hogy tehetsége és tudása legjavát adva tegye a dolgát továbbra is Hódmezővásárhelyért.

Korsós Ágnes 1991-től volt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese, később irodavezetője majd jegyzője, 2010-től pedig címzetes főjegyzőként látta el munkáját. 2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést kapta meg.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×