Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Czeglédy Csaba mellett tüntettek a Szabadság téren

Czeglédy Csaba mellett tüntettek a Szabadság téren

Szimpátiatüntetést rendeztek Czeglédy Csaba mellett vasárnap Budapesten, a Szabadság téren - számolt be róla az M1 aktuális csatorna.

Az M1 tudósítása szerint Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke beszédében úgy fogalmazott: Czeglédy Csabával mindenkinek szolidaritást kellene vállalnia. Lendvai Ildikó azt mondta: állampolgárként vannak itt, mert állampolgári minőségükben sértették meg őket, ahogy Czeglédy Csabát is. A szocialista politikus szerint a Czeglédy Csabával történtek azt bizonyítják, hogy Magyarország nem jogállam.

Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció politikusa koncepciós eljárásnak nevezte a Czeglédy Csaba elleni nyomozást, amit a Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezetői ellen lefolytatott büntetőeljárásokhoz hasonlított. A politikus úgy fogalmazott: ők nem egyszerűen remélik, hogy ezek az emberek ártatlanok, nemcsak hisznek ebben, hanem tudják is, mert - mint fogalmazott - közelről látták amit csináltak, és amit tettek az országért.

A közösségi médiában meghirdetett rendezvényen több ellenzéki politikus is megjelent, ott volt az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a DK-s Varjú László és Vágó István is.

Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett - hat milliárd forintot meghaladó - költségvetési csalással gyanúsított, és a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból mentelmi joga miatt csütörtökön szabadult Czeglédy Csabát, aki független jelöltként indul az országgyűlési választáson Szombathely 1-es számú választókerületében.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×