Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Több mint kétszázan kerültek kórházba az influenza miatt

Több mint kétszázan kerültek kórházba az influenza miatt

Jelentősen megemelkedett az influenzás betegek száma egy hét alatt. Több mint száz beteg kórházi kezelésre is szorult, nagy részük gyermek.

Múlt héten elértük az influenzaküszöböt, és míg akkor 16.800-an jelentkeztek influenzás tünetekkel a háziorvosoknál, ez a szám mára elérte a 31.350-et, mondta Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az InfoRádiónak. 

Hozzátette, hogy a tavalyi járványgörbe értékeihez képest a mostani számok alacsonyabbak, de kis idő elteltével a mostani érték még emelkedhet. Jelenleg a legtöbb beteg Budapesten, Pest megyében, Fejér megyében, a legkevesebb fertőzés pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Vas megyében van.

A múlt héten közel száz, ezen a héten 123 fertőzöttnek kellett kórházba mennie.

Utóbbiak közül 27-et intenzív osztályra vittek, 19 embert pedig lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

„A kórházba utaltaknak picivel több, mint 40 százaléka gyermek volt; 30 százalék fölött volt a fiatal felnőttek és az aktívan dolgozók aránya, a 65 év felettiek aránya pedig 28,5 százalék” – mondta el Szabó Enikő.

A laboratóriumban kivizsgált minták szerint a fertőzések 90 százalékát a B típusú influenza okozta, de előfordul más típusú vírus is. 

Az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese elmondta, hogy

október óta lehet ingyenes oltást igényelni,

és ezzel el lehetett volna kerülni a szövődményeket. Ha valaki nem beteg, még most is beadathatja a védőoltást, de minimum két hét kell hozzá, hogy kiváltsa a hatását, addig elkapható az influenza. 

Hozzátette, hogy se beteg felnőttek, sem beteg gyerekek ne menjenek emberek közé, vagy ha mégis muszáj, akkor vegyenek fel szájmaszkot

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×