Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Pártalapítási láz tombol: a mostani helyzet az 1990-es évek első feléhez hasonlít

Mintegy kétszázötven párt indulhat az április 8-ai országgyűlési képviselő-választáson.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában csaknem kétszázötven jogerősen bejegyzett párt szerepel, ez a szám azonban még nőhet, mivel a bíróságok a jogerőt utólag állapítják meg. Ha pedig megfellebbezték a bejegyzést, akkor az is előfordulhat, hogy valamely párt bejegyzését ugyan a választás kitűzése előtt helybenhagyta a másodfokú bíróság, de a nyilvántartási bejegyzésre - a kitűzés dátumát megelőző jogerővel - csak azután kerül sor, hogy az iratok megérkeznek az elsőfokú bírósághoz.

Az OBH adatai szerint tavaly 70 pártot, míg 2018-ban eddig kettőt jegyeztek be jogerősen.

A négy évvel ezelőtti országgyűlési választás óta 116 pártot jegyeztek be a bíróságokon, és ebből eddig csak egyet töröltek a nyilvántartás szerint.

A 2014-es országgyűlési választás előtti évben 23 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a 2010-2014 választás között pedig 51-et alapítottak.

Hasonló pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár sok, az 1990-es évek első felében alakult párt azóta megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint tíz azonban még ma is működik közülük. A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon.

Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (jelenleg Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Munkáspárt, és a Szociáldemokrata Párt. A ma is működő pártok közül 1993-ben jegyezte be a bíróság a Magyar Igazság és Élet Pártját.

Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×