Infostart.hu
eur:
375.37
usd:
317.87
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

AZ MSZP levél helyett közleményben üzent Soros Györgynek

Vádaskodásnak minősítette az MSZP Soros György csütörtöki, Davosban tett kijelentését, amely szerint Orbán Viktor megvásárolta a szocialisták vezetőit.

A szocialista párt közleményében azt írta: "a Fidesz szerint Soros zsebében vagyunk, Soros szerint a Fidesz vette meg az MSZP-t. Ha valaki, hát Soros György pontosan tudhatná, milyen nehéz védekezni egy alaptalan hazugság ellen."

A közleményben a párt hangsúlyozza, hogy eddig 47 képviselőjelöltet visszaléptetett és létrehozta a Változás Szövetségét a Fidesz bukásának érdekében.

"Az MSZP tehát komoly árat fizetett a kormányváltásért. Ezek után persze lehet még vádaskodni, de ez ugyanolyan mese, mint a nem létező Soros-terv. Mi mindig azt mondtuk, hogy Soros Györgynek nincs mindenben igaza. Mostani nyilatkozatában a Fideszt illetően igaza van, az MSZP-ről butaságokat mond. A Fidesz kampánya egyetlen emberről szól, Soros Györgyről, a mi programunk pedig minden magyar jövőjéről" - áll a közleményben.

Az MSZP egy nappal korábban még levelet akart küldeni Soros Györgynek, Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a testület félbeszakadt ülése végén bejelentette, levelet küld Soros Györgynek, hogy tisztázza a kormány vádjait.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×