Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Bizonytalan szavazók: képzet vagy ellenzéki esély?

Bizonytalan szavazók: képzet vagy ellenzéki esély?

A Publicus Intézet ügyvezetője szerint ha a baloldalnak sikerül konszolidálnia táborát, komoly veszélyt jelenthet a választáson a Fideszre. A Századvég vezető elemzője viszont úgy véli, hogy a kormánypártok nyernek áprilisban. Pulai András és Lánczi Tamás az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője szerint bár minden közvélemény-kutatáson toronymagasan vezetnek a kormánypártok, az eredmények torzulhattak, ez erős túlmértséget is jelez

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője azonban úgy látja, hogy még ha így is van, akkor is nyernek a kormánypártok áprilisban.

„2014-ben 44 százalékos eredménnyel is kétharmadot ért el a Fidesz.

A mostani kutatásokból vegyünk le akár belőle 10 százalékot, a Fidesznek még akkor is nagyon jó esélye van megnyerni a választást”

- emelte ki.

Erre reagálva Pulai András azt közölte: az ellenzék irányába billenti a virtuális mérleget, hogy van mintegy 1,2-1,3 millió kormányváltást akaró, politikailag aktív bizonytalan szavazó. Ha tehát a baloldali ellenzéknek sikerül konszolidálnia a különböző pártok közötti erőviszonyokat időben, Pulai András szerint

maguk mellé állíthatják ezeket a szavazókat.

„Ha összeadjuk ezeket a szavazókat a baloldal mostani szavazóival, akkor 2,7 milliót kapunk, ami nagyon optimista szám, és ennyi nem lesz, de ez már több, mint amivel a Fidesz 2014-ben megnyerte a választást kétharmaddal. Mégis oda lyukadunk ki, ha a baloldalnak érdemben sikerül konszolidálnia a táborát a következő két és fél hónapban, ami nem egy könnyű megfejtés, akkor komoly veszéllyel tud lenni a Fideszre” - fejtette ki.

Lánczi Tamásnak erről a Bukás című film egy részlete jutott eszébe: amikor az utolsó napokban a Führer nem létező hadosztályokat tologat a térképen,

„Valóban, ha az MSZP-nek a következő két hónapban lesz másfél millió szavazója, akkor bizonyosan meg fogja nyerni a választást, de azért ilyen bravúrra 2014-ben sem volt képes” - hangsúlyozta.

A Századvég vezető elemzője emlékeztetett arra, hogy a baloldalon négy évvel ezelőtt is a bizonytalan szavazók mozgósításában bíztak, de akkor sem jött össze.

„A bizonytalan szavazók képzete egy olyan érzelmi kapaszkodó a baloldalon, amivel fent tudják tartani a reményt és a harci kedvet, hogy még érdemes küzdeni” - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×