Infostart.hu
eur:
378.64
usd:
320.81
bux:
130956.87
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Vita az orvoshiányról

Vita az orvoshiányról

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint általános az orvosok között a munkaerőhiány. Rétvári Bence parlamenti államtitkár viszont azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi években csökkent a szakemberek elvándorlása.

Kiírták a rezidenseknek szóló ösztöndíjakat, ezek egyike a hiányszakmákra vonatkozik. De nem csak az itt feltüntetett 13 területen lenne szükség több orvosra – hangsúlyozta az InfoRádiónak Éger István. Olyan alapvető szakmákban van hiány, mint a nőgyógyászat – ami korábban óriási népszerűségnek örvendett –, a patológia és a háziorvosi praxis – emelte ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Szerinte a fiatalok nem látják az életpálya lehetőségét, hiszen számukra fontos, hogy jó képzést kapjanak az egyetem után is, illetve megbecsüljék őket munkájuk során. Éger István szerint

több mint háromezer szakorvos hiányzik az állami rendszerből.

A kormány béremeléssel és a rezidenseknek szóló ösztöndíjjal segíti azt, hogy az orvosok Magyarországon vállaljanak munkát – ezt már Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mondta az InfoRádiónak. „Ennek köszönhetően

csökkent is a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma

az elmúlt hat-hét évben” – tette hozzá.

Az államtitkár úgy véli, a gyógyításhoz elengedhetetlen a jó környezet és a megfelelő műszerek megléte is, éppen ezért költött ezekre az elmúlt években több száz milliárd forintot az állam uniós és hazai forrásból. A következő években pedig megvalósul az Egészséges Budapest program, melynek köszönhetően fővárosi és Pest megyei kórházak újulhatnak meg. 

A kormány az utóbbi időben hatékony lépéseket indított el – véli a Magyar Orvosi Kamara elnöke, de nagyon fontos szerinte, hogy ezek folytatódjanak. A betegek és az orvosok elemi érdeke, hogy

a meginduló béremelési tendencia még nagyobb lépésekben, kiszámítható módon folytatódjék

– hangsúlyozta Éger István. El kell érni, hogy olyan bérek jellemezzék az ágazatot, melyek melletta hálapénz szóba sem kerülhet. 

Rétvári Bence államtitkár arról a Népszavában idézett tanulmányról is beszélt, amely szerint az orvosi egyetemen tanulók több mint 38 százaléka már most biztos abban, hogy külföldön vállalna munkát. Szerinte vannak olyanok, akik külföldiként jönnek ide, és utána visszamennek hazájukba dolgozni, így érdemes azokat az adatokat nézni, melyek kizárólag a magyar állampolgárokra vonatkoznak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 8,2 milliárd forintot fordítottak a rezidens támogatási programra, így jogos elvárásnak tekinti, hogy aki bizonyos ideig ösztöndíjat kap, ezután ugyanennyi ideig a magyar közellátásban dolgozzon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×