eur:
402.24
usd:
372.18
bux:
92482.19
2025. március 27. csütörtök Hajnalka

Tizenöt napot kapott a Jobbik, tiltakoznak a döntés ellen

Tizenöt napot adott az Állami Számvevőszék a Jobbiknak arra, hogy befizessen a Magyar Államkincstárnak 331 millió 660 ezer forintot, amit az ÁSZ szerint tiltott vagyoni hozzájárulásként fogadott el a párt. A Jobbik szerint törvénysértő a számvevőszék határozata.

Felhívással fordult hétfőn az Állami Számvevőszék a Jobbik elnökéhez, hogy a párt tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésbe a számvevőszék vizsgálata alapján tiltott vagyoni hozzájárulásként elfogadott, 331 millió 660 ezer forintot.

Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs osztályvezetője azt mondta: "a számvevőszék megállapítása szerint a Jobbik 2017 első félévében 2 gazdasági társasággal politikai plakátok kihelyezésére kötött szerződéseket, és az ezen szerződésekben alkalmazott árak jelentősen, lényeges mértékben eltértek attól a mindenki számára elérhető piaci ártól, ami a pártok számára megengedett. 2014 január 1-jétől módosult a párttörvény, ettől kezdve a pártoknak tilos jogi személyektől, vagyis cégektől vagyoni támogatást elfogadni. Ha bármelyik párt a mindenki számára elérhető piaci árnál olcsóbban vesz igénybe valamilyen támogatást, az tiltott támogatásnak minősül".

A Jobbik a számvevőszék szerint a megadott határidőig nem cáfolta hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal vagy egyéb alátámasztott érvekkel az ÁSZ megállapításait, ezért küldték a fizetési felhívást - tette hozzá. Ezzel egyidejűleg a számvevőszék levélben kérte az államkincstár elnökét, hogy csökkentse ugyan ekkora összeggel, 331 millió forinttal a párt állami támogatását.

A Jobbik szerint azonban a számvevőszék határozata törvényellenes. Volner János, a párt alelnöke elmondta: "az Állami Számvevőszék - ugyanúgy, mint decemberi jelentéstervezetében -, kísérletet sem tett arra, hogy bebizonyítsa, milyen módon állt elő szerintük ez a tiltott párttámogatás. Kísérletet sem tett arra, hogy a Jobbik - összesen 36 oldalon részletezett - jogi érveit, az ott leírt tényeket figyelembe vegye és ennek alapján hozzon határozatot. Ez az állami számvevőszéki határozat nem egyébről szól, mint hogy az ÁSZ-t Orbán Viktor a saját hatalmi érdekeinek megfelelően használja".

Amennyiben a párt nem fizet 15 napon belül, az államkincstár behajtási eljárást indíthat.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×