Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.79
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára - a nap hírei

Januártól emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege. Hétfőtől csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni. Az orosz elnök szerint merénylet történt szerdán Szentpéterváron. A nap legfontosabb hírei december 28-án.

Hétfőtől nő a gyermekgondozási díj, valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy a gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

A nyilvántartott álláskeresők száma 5,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a novemberi zárónapon 258 ezer álláskereső szerepelt, több mint 15 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Az év tizenegyedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,6 százalék volt.

A postán januártól okmányok bemutatása nélkül adhatja föl csekkjeit, aki bankkártyával fizet. Nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 000 forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem - közölte a Magyar Posta. Ugyanakkor be kell majd mutatni az okmányokat a készpénzes fizetéseknél, ha az áru, szolgáltatás értéke meghaladja a 300 ezer forintot.

A külterületi utak fejlesztését több mint 28 milliárd forinttal támogatja a kormány. A pénzt a karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzésére is lehet fordítani. A Miniszterelnökség közleményében azt írja, hogy eredetileg erre a célra mintegy 18,4 milliárd forint vidékfejlesztési forrást különítettek el, azonban a beérkezett igényekhez igazodva a keretösszeg megemeléséről döntöttek.

Pénteken 2 forinttal emeli a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a gázolaj ára nem változik. Az emeléssel a benzin átlagára 358 forintra nő, a gázolajé 369 forint marad. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között.

Vádat emeltek a Szentendrei úti halálos baleset okozójával szemben. A hatóságok halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel vádolják a 29 éves férfit, aki márciusban kocsijával 165-170 kilométer per órás sebességgel rohant bele egy pirosnál várakozó autóba, amelynek vezetője és utasa a helyszínen meghalt. A baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó volt.

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre. Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője a Kossuth Rádióban azt mondta: a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot. A szerkezet, ahogyan arra a neve is utal, rádiófrekvenciás szmogot, szennyezettséget mér majd a digitális földfelszíni televízióadók frekvenciasávjában.

Terrorcselekmény volt a szerda esti robbantás a szentpétervári szupermarketben - jelentette ki az orosz elnök. Vlagyimir Putyin a Szíriából visszatért orosz katonák moszkvai kitüntetési ünnepségén beszélt erről. A robbantásban 13 ember sebesült meg, közülük 8-at kórházban ápolnak. Az elnök szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak nemrégiben egy másik merényletkísérletet sikerült megakadályoznia.

Az orosz legfelsőbb bírósághoz fordult Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, miután a Központi Választási Bizottság elutasította jelölti bejegyzését az orosz elnökválasztásra. A választási bizottság hétfőn arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Isztambulban megszigorítják a biztonsági intézkedéseket szilveszter éjjelre a hatóságok. December 31-én este a biztonsági erők több mint 40 ezer tagját mozgósítják a Boszporusz partján fekvő metropoliszban. A központi fekvésű Taksim téren sem engedélyezik az újévi mulatságok megtartását. Az elmúlt évben szilveszterkor egy dzsihadista merénylő fegyverével 39 embert ölt meg egy isztambuli szórakozóhelyen.

Felszámolják a Fülöp-szigeteki repülőgépgyártás megteremtésére hívatott állami vállalatot, mert fennállásának 45 éve alatt egyetlen használható repülőgépet sem produkált.Acég az 1980-as években előállt ugyan könnyűgép fa és üvegszálas prototípusával, a próbarepülést azonban nem követte gyártás pénzhiány miatt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×