Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Két használt Airbust vásárolt a Magyar Honvédség - a nap hírei

Megállapodott a választási együttműködésről és elosztotta egymás között a választókerületeket az MSZP és a DK. Megindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen az Európai Bizottság.

Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség, a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek, nem kormánygépekről van szó - jelentette be a honvédelmi miniszter. Simicskó István elmondta: a két Airbus néhány héten belül megérkezik, és a tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás. A 8-9 éves repülőket az új ár kevesebb mint feléért vették meg.

Választási szövetséget kötött a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció. Molnár Gyula, az MSZP elnöke elmondta, hogy nem indulnak egymással szemben a tavaszi parlamenti választásokon, 46 körzetben a DK, 60-ban az MSZP állít jelölteket. Hozzátette: készek arra, hogy további szereplőket vonjanak be az együttműködésbe. Az Együtt már jelezte: készen áll arra, hogy még karácsony előtt megállapodjon az egyéni választókerületi koordinációban.

Kötelezővé teszik a bárányhimlő elleni védőoltást a Nemzeti immunizációs programban - írja a Magyar Nemzet. Bár a betegség általában enyhe lefolyású, immunhiányos csecsemőknél életveszélyes lehet. Magyarországon a bárányhimlő adja a bejelentett fertőző betegségek felét. A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumára hivatkozva azt is közölte: az egészségügyi dolgozók szükség esetén ingyen oltást kapnak a kanyaró ellen.

Elkészült a tavaly decemberi, Pillangó utcai metróbaleset okait feltáró végső jelentés. Eszerint műszaki hiányosságok is hozzájárultak az ütközéshez. A Közlekedésbiztonsági Szervezet megállapította, hogy a sínek csúsztak, a 2-es metró Alstom szerelvényei pedig nem rendelkeznek a tapadást javító berendezésekkel. A szervezet azt javasolja a BKV-nak, hogy a gyártóval közösen dolgozzon ki olyan műszaki megoldást, amely szélsőséges időjárási körülmények között is biztosítja a megfelelő tapadást. Az egy évvel ezelőtti balesetben ketten súlyosan, tizennégyen könnyebben megsérültek.

Kilenc ellenzéki párt összefogott és közösen gyűjti az aláírásokat azért, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője november közepén kezdeményezett népszavazást, 138 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteni. Az ellenzéki politikus szerint a 3-as metró teljes akadálymentesítése 20 milliárd forintba kerülne, ekkora összeget fizetnek be a budapestiek adó formájában naponta az államkasszába. A főváros nem akadályozza a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezést.

A vitatott igazságügyi reform miatt megindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen az Európai Bizottság. Ez az első alkalom, hogy egy tagállammal szemben életbe lépett a szankciókkal, akár a szavazati jog megvonásával járó eljárás. A varsói parlament múlt héten hagyta jóvá a két bírósági törvényt, amelyet az ellenzék és az unió is élesen bírált. Andrzej Duda államfő közben bejelentette: aláírja a két vitatott törvényt.

Németországban január 7-én kezdődik az egyeztetés az esetleges kormányalakításról a CDU/CSU pártszövetség és a Szociáldemokrata Párt között. A pártelnökök és a parlamenti frakcióvezetők megállapodtak abban, hogy a 3 párt az év elején külön-külön készül fel a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásának lehetőségéről szóló tárgyalásokra. A cél, hogy január 12-ére megszülessen az egyezmény arról: továbblépnek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×