Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Török Gábor: a centrális erőtér átalakult, ami a Fidesznek még kedvezőbb

Török Gábor: a centrális erőtér átalakult, ami a Fidesznek még kedvezőbb

A Fidesznek nem érdeke a kampánytémák megváltoztatása, sőt, kifejezetten veszélyes lehetne számára, míg az ellenzék nem tud hosszú távú témákkal előállni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor. A politikai elemző szerint a választáson kedvezhet a kormánypártnak, hogy az ellenzéki oldalon több párt van, mint négy éve, ráadásul kisebb bázissal.

A pártok támogatottságáról szóló közvélemény-kutatási adatoknak politikai jelentősége lett az ellenzéki pártok egymáshoz való viszonya, a stratégiák miatt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor. A politikai elemző kifejtette: a kutatások mindegyike azt mutatja, hogy az MSZP lényegesen rosszabb helyzetben van jelenleg, mint volt négy évvel ezelőtt, de abban megosztottak a kutatások, hogy a gyengülésből ki profitált.

Kiemelte: a centrális erőtér egy módosított változatát látjuk, ami a Fidesznek még kedvezőbb. A baloldalon több párt van, mint négy évvel ezelőtt, ráadásul kisebb bázissal. Abban minden közvélemény-kutatás egyetért, hogy ma a Jobbik a második erő, messze a Fidesz mögött, és nem sokkal a többi ellenzéki párt előtt – tette hozzá Török Gábor.

A politikai elemző szerint a Fidesz minden felmérés szerint növelni tudta a támogatottságát az év eleje óta, és megtette ugyanazt, amit 2013-ban. A kormánypárt támogatottsága azon a szinten van, mint volt négy évvel ezelőtt.

Török Gábor úgy látta, a Fidesz 2018-as győzelmének mértéke azon múlik majd, hogy az egyéni választókerületekben milyen eredmények születnek, hogy a jobboldalról a centrum felé húzódó Jobbik és a baloldal szavazói egy esélyes jelölt esetében átszavazzanak-e.

„A Fidesz 45 százalékos listás eredmény esetén a kétharmados többséghez 20-25 egyéni körzetnél többet nem veszíthet el, míg az abszolút többséghez 40-50 egyéni választókerületnél többet nem veszíthet el. Ezek a határkövei a jövő évi választásnak” - fejtette ki.

A politikai elemző szerint

az utolsó két hónap nagyon sok korábbi politikai kampánykijelentést felül fog írni,

akkor megváltozik az elzárkózó pártok stratégiája.

Török Gábor arról is beszélt, nem valószínű, hogy a Fidesz változtatni szeretne a kampány jelenlegi témáin.

„A migráció kérdése a kampány legfontosabb témája továbbra is. Én magam sem gondoltam volna, de a Fidesz végrehajtotta azt a bravúrt, hogy hosszú időn keresztül,

2015 tavasza óta egy politikai témát a napirenden tart, és a lehető legtöbbet kihozza belőle.

Semmi oka arra, hogy ezen változtasson” - hangsúlyozta.

Elképzelhető lenne egy, az elmúlt nyolc év eredményeit bemutató kampány, de a Fidesznek ez nem érdeke, mert lehet olyan szereplő, amelyik nagyobb számot mond vagy vitatja az eredményeket – tette hozzá az elemző, aki szerint a kormánypárt talált egy aduászt.

Török Gábor szerint a Fidesz számára veszélyes lehet, hogy a kampány tematikáját elviszi például a Jobbikkal szembeni Állami Számvevőszéki büntetés, az ellenzéknek ugyanakkor komoly erőket kellene megmozgatni azért, hogy más irányba terelje el a kampány témáit.

„Az ellenzéki pártok képtelenek voltak olyan húzótémákat találni, amelyek néhány napnál tovább napirenden tarthatók.

Nincs olyan javaslat, ami vitatémává válhatna” - emelte ki.

Az ellenzék valamivel több tudatossággal legalább azt elérhetné, hogy a számára rendelkezésre álló felületeken a saját témáiról beszéljen, ez a minimum feltétele annak, hogy az ellenzék sikeresebb legyen.

A teljes interjút megnézheti az InfoRádió YouTube-csatornáján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×