Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
323.11
bux:
130643.43
2026. február 3. kedd Balázs

Az LMP nem vesz részt a szappanoperában

Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét.

Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét, ezért az ágazatban érdemi modernizációra, versenyképes illetményekre és az állomány valódi megbecsülésére lenne szükség.

Szerinte a kabinet az elmúlt hét évben több mint 220 milliárd forintot vont el a honvédségtől, ennek következtében leépültek az ország katonai képességei.

Az ellenzéki képviselő rámutatott arra, hogy az alapszintű illetményfejlesztés nem tudta vonzóvá tenni a fiatalok előtt a katonai pályát, így az ágazat már több mint 8 ezres létszámhiánnyal küzd.

Az LMP képviselője szólt arról is, hogy pártja a parlamentben újra benyújtja azt a javaslatát, amely 2025-re a GDP 2 százalékára növelné a honvédség költségvetését. Az LMP emellett ötödszörre is az Országgyűlés elé viszi a Honvéd Egészségpénztár károsultjait támogató indítványát - fűzte hozzá.

Demeter Márta kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az LMP továbbra sem kíván részt venni abban a "szappanoperában", amelyet az ellenzék egy része folytat. Kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen igazi kihívója Szél Bernadett, a párt társelnöke, kormányfőjelöltje, aki egyedüliként kínál valós megoldásokat az emberek valódi problémáira.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában oldalazás van a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×