Infostart.hu
eur:
378.52
usd:
320.89
bux:
129185.28
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Tizenegy ország írt levelet a magyar döntés ellen

Tizenegy ország írt levelet a magyar döntés ellen

Sokan nem örülnek annak, hogy Magyarország a NATO működését is akadályozza az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos fenntartásai miatt.

A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy időszerű lenne felülvizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit.

Ezen a héten azonban már a nyugati katonai szövetségben is téma a magyar–ukrán konfliktus, Magyarország ugyanis korábban jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés, amelyet december 6-án tartottak volna a NATO külügyi tanácsülésének margóján - írta a Magyar Nemzet.

Nem hivatalos információk szerint 11 tagállam, közöttük Németország hivatalos levélben jelezte, nem ért egyet a döntéssel. Szóvá tették, hogy nem kellene ezt a konfliktust a NATO-n belülre hozni, ráadásul kiderült, hogy magát a problémát sem értik igazán, legalábbis nem tartják olyan fajsúlyúnak, hogy emiatt egy ilyen stratégiai témában ne tudjunk a katonai szövetséggel előrehaladni.

Az ukránokkal ápolt magas szintű kapcsolatnak ugyanis üzenetértéke van az oroszok felé, másképp fogalmazva: az oroszok sikerként könyvelhetik el, ha a katonai szövetségben széthúzás van.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×