Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Az MSZP a fővárosi adóbefizetésekből akadálymentesítené a 3-as metrót

Az MSZP a fővárosi adóbefizetésekből akadálymentesítené a 3-as metrót

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a fővárosiak adóbefizetéseiből finanszírozzák a 3-as metró valamennyi állomásának teljes akadálymentesítését.

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, nem civilizált ember az, aki úgy újítaná fel a 3-as metrót, hogy húsz megállóból nyolcat nem akadálymentesítene teljesen.

Kiemelte, a budapestiek összesen napi 20 milliárd forintnál is több adót fizetnek be az államkasszába, ezért pedig elvárható, hogy ne különböző vagyonelemek értékesítésével vagy "kormánynak átjátszásával" teremtsenek fedezetet az akadálymentesítéshez.

A szocialista politikus hibának nevezte, hogy a 17 évvel ezelőtti városvezetés nem döntött a 2-es metró állomásainak akadálymentesítéséről. Horváth Csaba hangsúlyozta, akkor még nem politizált, de most ezt már nem hibának, hanem bűnnek tekintené.

Szaniszló Sándor, az MSZP másik budapesti képviselője azt kezdeményezte, hogy a főváros Lech Kaczynski helyett Józef Pilsudskinak állítson szobrot. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis míg Pilsudski a második lengyel köztársaság első államfőjeként sokat tett országa függetlenségéért, addig Kaczynski Varsó főpolgármestereként betiltotta a melegfelvonulást, rendkívül rossz viszonyt ápolt Németországgal és "folyamatos kerékkötője volt az Európai Unióban folyó munkának".

Horváth Csaba kérdésre válaszolva politikai korrupciónak nevezte, hogy szerintük a közgyűlés jól láthatóan egy "Fideszhez köthető oligarchának" akarja átjátszani a fővárosi villanyoszlopokon található hirdetőfelületeket.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×